hétfő

mindenféle

ágakat mentem szedni, főleg nyírfa, legalább is azzal az üröggyel mentem oda, a faluban egy nagybani kertészet, mögötte meg egy rét, tele csudajó fákkal. Lett nyír, fenyő, vörös is, kedvenceim téli dekorálásra. A sufnira csináltam egy kis koszorút. Mézes begyúrva. Jövő hétvégén beiglisütés, megjön a mákdarálóm, majd el ne felejtsem a mamáét elkérni, te jó ég, hogy hányszor volt “csak tekerd lányom”, mindig rengeteg mákja volt mamának. Nefédd, majd ha má nem tudok annyi, hát igen, most már csak a bolti. Szóval beigli. Itt már rengeeeetegen felállították a fát. Amúgy is korábban van itt, de ilyen korán, hogy már november, ez azt hiszem most csak a hülye helyzet miatt. Mi még várunk két hetet, aztán jöhet. Keddtől véget ér a szobafogság, bár sok változás nem lesz, ide nem jöhet senki, mi se mehetünk más házába, kint lehet találkozni, de csak közterületen, kertben sem. Február háromig. Addigra már EU sem leszünk. Mindegy. Ettől függetlenül ég az első gyertya, jön a tél, az ünnepek.

vasárnap

jött

a köd, hatalmas. Végre. Olyan ritkán jár errefelé. Már ötkor felkeltem, mint aki a Mikulást várja legalább, mire éppen világosodott, már indultam is. Először egy falukörre indultam, de annak nagy része két nagy szántóföld között megy, ahol sok minden nincs, így elindultam a szomszéd minifalu felé, csak egy farm az egész, de van egy gyönyörű kis temploma. Kicsit kietlen az út arrafelé, erdős, picit ám csak, de eléggé csalitos. Húúúúú de szép reggel volt. Sehol egy lélek, hatalmas a csönd. Mentem bele a ködbe. S azon gondolkoztam, hogy milyen már az, hogy megyünk bele a ködbe, a láthatatlanba, de ha tudjuk, hogy merre megyünk, az irányt, akkor azért nem olyan rossz, akkor ügyesen visz a lábunk. De ha megyünk bele a ködbe, úgy semmi irány nélkül csak bele észnélkül, az meg azért nem olyan jó, az hova vezet, csak keregünk, idegeskedünk, félünk. Aki tud írni szépen, nem úgy, mint én, az írja ezt le. Szóval a templom, mindenfelé a köd, csend. Vissza a faluba, egy másik úton, ott is csak a köd, a patak, a kukoricás. Napközben kitisztult egy időre, kisütött a nap is. Most már este van, de köd száll újra le, a falut már körbevette, annyira békés pillanat ez. Már alig várom a holnap reggelt.

köd

a víruson

kívül is van ám élet. Azon kell most sírni, hogy a szegény brit idénymunkások most majd nem fognak tudni síparadicsomokban dolgozni, de annak kell örülni, hogy a kelet-európaik végre nem jöhetnek csak úgy ide, elvenni a szegény kis britek munkáját. De akkor ki szedi le akkor a zőccséget meg a gyümőcsöt itt? Tavasszal pont ez volt a gond, állítólag sok brit jelentkezett a munkára, de hamar meggondolták magukat. Így ment, lockdown alatt, egy egész (vagy több) repülő Romániába, hogy munkásokat hozzon gyorsan. Ódonnakláramizéria.

sül

a rétes, szól a classicfm, kint süvít nagyon fúj a szél. Túrós meg almás, az emberre is gondolva. Túró, ejj. Míg félperc alatt összeraktam (persze, hogy lapból van) arra gondoltam, hogy mi hiányzik otthonról, mert akik jönnek mindig ezt szokták kérdezni, hát nekem semmi. Én tudok minden nélkül élni és minden újhoz elég jól hozzászokni, vannak itt is ehető dolgok. Na jó, olyat tudnék mondani, hogy a mama első tavaszi borsólevese, a paradicsomoskáposztája, az almáslepénye, na de ezeket ki hozza el nekem? Viszont áldom a tesco-t a lengyel túróért. Vannak itt lengyel meg egyéb dolgok, de nagyobb városokban. A tescoban meg van lengyelsor meg lengyelhűtő, a kétheti rendeléssel be is tudjuk szerezni. Jajj ez az online világ. Úton a vízforraló. Majdnem vége lett a világnak tegnap, amikor a nyolc éves vízforralónk lecsapta a biztosítékot, majd távozott az elektromos újrafelhasznosítandók földjére. A szomszédot kérdeztem csak (a falu whatsappba csak legvégső esetben akartam volna írni), hogy esetleg van-e felesleges, akár tűzhelyes, de annyit javasolt, hogy forraljak lábosba’ vizet. Bocsánat, amiben előtte főztünk? Na neeem. Nem bírok meginni úgy vizet, semmilyen formában, tea formájában sem, a főzési mellékízzel, az sose múlik el egy lábosból már. Na summasummárom, mi magyarok tartsunk össze, Angi áthozta az övükét, mert ők aztán teát? hát nem őrültek meg, kávéfőzőjük meg van, ma meg jön a miénk. Egy dolog utálni az amazont, meg bojkottálni, de hova mentem volna lockdown idején vízforralót venni, amikor semmi sincs nyitva, ha háztartási boltból rendelem, akkor egy hét, mire ideér, így tegnap klikk, ma meg jön és helyre is áll a világ rendje. A túrósrétes meg hab a tortán. Az élettortáján.

egy kis görög

szigeti nyaralásról álmodok folyamatosan. Csend van, napsütés, nem tűző, hallani a tengert a házból, a ház fent van egy hegyen, dombon, valami ilyesmi, a kertben csak olajfák. Este leballagunk vacsorázni a kisvárosba, nem értjük a helyi lakosokat, de nem is kell. Május van vagy szeptember, nappal kellemes, de este elkél a nagykendő. Valamibe ilyesmibe is kell most kapaszkodni.

krizantém

idén ez a kis tüskés a kedvenc krizantémom. Kaptam egy nagy csokorral, tele egy nagy váza vele meg eukaliptusszal. Ó jajj de imádom a novembert. Is.

hívott

a rendelő, csak nem hallottam, üzenetet hívtak, hívjam őket. Már előre cidriztem, hogy mi lehet, tegnap volt egy vérvételem. Végül is az lett, hogy újra akarnak vért venni, mert a vörösvérsejtjeim nincsenek rendben (fáradtság, nesze). Egy másodperc se telt el, hogy letettem a telefont, még éppen idegállapotban voltam (egyébként nem attól féltem, hogy mondanak valamit, hogy ez meg az a bajom, hanem hogy ha netalántán elküldenek egy olyan vizsgálatra, amihez bezárnak valahova, s akkor én klausztrofóbiás leszek és megfulladok nyomban, mert nem kapok levegőt) szóval semmi idő se telt el, hívott a tesóm. Ott volt a mamánál pont. Egyébként nem szoktam elmondani soha, ha gondom van, de most valahogy kiszaladt, hogy nem jó a vérképem és mennem kell vissza. Anyám: na, csak nem koronás vagy? Most normális? Na, ez csak költői kérdés. Mondtam neki, hogy lehet, hogy jobb lenne, ha koronás lennék, de úgyse fogja fel. Vá. Komolyan. Mama: “millen jól nízöl ki lányom” anyám rá: “ja, jó pufi” Pont ma reggel néztem, hogy tök jól megy ez a cukormentes november nekem, érzem magamon, hogy jobban vagyok tőle. Erre anyám benyom egy ilyet. Mondjuk ő csak ehhez értett mindig. “A hajadat le ne vágasd, rajtad csak az a szép” ez volt még a gyerekkori egyik dumája.

Viszont süt a nap. Nagysétát nyomtam le a kutyával reggel, az ember három napig Londonban dolgozik, enyém a ház, roppant tevékeny vagyok ha ő nincs itthon, bár nem szokott egyáltalán semmiben gátolni, de valahogy sokkal több mindent elvégzek olyankor. Tegnap már a levest megfőztem előre kétnapra, körris lencseleves, Ottolenghi recept, imádom, az ember nem, így csak akkor csinálom, ha nincs itthon.

ír

a francia barátnőm, hogy ráérek-e egy viber chatre, megkérne egy szívességre. Rá, rá. Közben ír az egyik kerttervező barátom, mi újság, hogy vagy majd már meséli is, hogy éppen egy távoli egzotikus szigeten ültetik be az egyik kertjét, amit ő whatsappról irányít, képeket küldenek neki, ő bejelöli, hogy mi hova, majd visszaküldi. A másikon meg a barátnőm aki holnap nagyszületésnapos, még a szülei sem tudják felköszönteni, max telefonon, itt ugye nem szabad találkozni. Huszonegyedikszázad. Normális esetben nem bírnám idegekkel ezt a három (négy, mert a svéd szomszéd is rámírt valamiért) szálon futó nem is tudom minek nevezzemet, de délelőtt volt egy virágos fotózásom, ami igenjót tett a lelkemnek, ilyenkor nagyon jól el tudom viselni a huszonegyedikszázatod. Egyébként rettentő hangosnak találom, főleg a képernyőket, soknak, nagyon soknak. Este Csehovot olvasok, akkor mindig helyre billen az egyensúly.

a lenti

• 

egy még régebben otthonról hozott “Árdeli szép tánc” című lemezes-könyvemből van. Nagyon-nagyon szeretem. Télre, bármilyen ünnepre, vagy nem ünnepre, szerintem csuda ajándék. Ilyentájt szeretem ezt legjobban olvasgatni-hallgatni, őszi-téli időkben.

Őszi-téli dallamok

Ki nyárból őszbe ballag át,
Sugárból szőne balladát –
Fölötte tépett, őszes ég,
Vörösbe tévedt szőkeség.

Ki őszből télbe lépeget,
Lehelne szélnek éneket –
Fölötte köd, hó, szent hideg,
S a dallam sem szól senkinek.

Ki tél s tavasz felé megyen,
Miért töprengjen éneken?
Örökre úgyse tartana
Fölötte dal, se ballada.

Kovács András Ferenc

jókor

küldött smst a házirovosom (vagy a rendszer, inkább), hogy menjek már pajzsmirigyvérvételre. Minden a bajom, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Néha nap olyan fáradtság van rajtam, hogy szavakba se tudnám foglalni. Nem az, amikor elfáradok valamiben, mert túltoltam, nem. Volt olyan nap pár hete, hogy felmentem az emeletre valamiért, hogy lehozom, de ahogy megláttam az ágyat, el kellett rajta vágódnom, s el is aludtam. Rengeteget alszom, az utóbbi időben 8-kor ágy. De a tegnap teljesen lecsapott, fáradtság, zéró motiváció, zéró minden. Majd jön a reggel, már háromra persze én készen voltam, hogy akkor ébresztő, de aztán még ötig vissza is aludtam és ma, mintha egy teljesen más ember lennék, mint tegnap voltam. 8-ra már megkelt a bagel, konyha csillog, még a sütősfiókomat is kiszelektáltam (hihi, tele van knäck formával, mert hogy már tavaly karácsonykor azt akartam sütni, minden svéd ismerőstől kértem, hogy hozzanak, ha otthon járnak, hoztak ám, erre az ember is hozott a londoni svédboltból, szóval tele vele a fiók, most látom, cukor és cukor az egész, meg tejszín, atyaég, de hát ha svéd, akkor csak jó lehet, nem? eh), na szóval az is megvan. Meg egy csomó más, s tele a fejem ötlettel, energiával. Ki kell használni, mert ki tudja, hogy mit hoz a holnap, lehet, hogy holnapra megint lehuppanok. Ilyen ez a pajzsmirigy, aki tudja, tudja. Ja, na majd lesz vérvétel, ami csudajó eredményt fog mutatni és a dokit amúgy sem lehet látni, hogy panaszkodjak neki, úgyhogy élek ezzel így még egy darabig.