szombat

nagyon

régen voltak kiakadva a hormonjaim ennyire, mint most, a héten. A mélyek mélységében. Olyan az, hogy akkor az égvilágon semmi nem érdekel, semmi jövőt nem látok, a halálon kívül. Régen szinte havi rendszerességgel jöttek ezek a napok (legtöbbször csak egy nap), de most már nagyon régen nem volt. Erre becsap. Legalább azt tudom, hogy majd elmúlik, de addig is, adjon erőt az ég. Jógáztam rá, az mindig segített. Az égvilágon semmiben nem leltem örömömet, se munka, se kert, semmi. Ilyen ez. Aztán amikor elmúlik, akkor (majdnem) minden jó újra. Két kép van előttem, az egyik, menekülteket segíteni, bármilyen formában. Nyelvtanítás, családlátogatás csak úgy, bármi, csak segíteni valahogy. A másik meg elvonulni teljesen a világtól. Viszont ezzel kapcsolatban elég jó terveim vannak, még fényezgetem őket. Jobb napjaimon. Mint a mai. Hálisten.

hétfő,

postanap. Pakolom össze a halmot, felével irtó késésben vagyok, de még bízom a postában, csodát művel, minden odaér, időben. A mi nagyfalunkban (kelet felé egy mérföld) már nincs posta, pedig de szerettem odajárni, ott aztán értették a dolgukat a postások, de most már a boltban van a posta, egy erre külön kasszánál, a boltosoknak első a bolt, rádnéznek, te hol élsz, hogy itt akarsz feladni valamit, őskorból jöttél? Így járok egy másik faluba (nyugat felé két mérföld), ott még megvan a falusi posta, ott a nénik értik a dolgukat. A posták (is) el fognak tűnni, talán még az én életemben, nagyon fognak hiányozni. Nem, nem tetszik az új jövő ám nekem. Lesegetek egy házat, a balatonfelvidéken, pontosan nekem készült, százvalahányévvel ezelőtt, de hjajj de sokat kérnek érte, lesegetem, hogy ott még azért ezt a nem tetsző új jövőt elég jól ki tudnám tolni, ott talán észre se venném a változásokat, az almafa alatt ücsörögve egész nap. Na de vissza, mert nagyon nagyon határidős munkám van és most nincs idő álmodozgatásra.

vasárnap

őszül

itt erősen minden, nem csak a hajunk, kivéve az emberé mondjuk, mert ő meg vörös. A könyves határidőmből már csak pár nap van hátra, így ma dolgozok ezerrel. Például ilyesmi szépségekkel. Napokig hatalmas szél volt itt, egész növény nem, de egy két dáliának odacsapott és levett szép erős hajtásokat. Az én krizantémom még messze a virágzástól, ezeket fóliasátorban szedtem. Meg a mini zinniát is, mondjuk. Ezekkel meg egy még sok dáliával, fenyő, moha, borostyán, elleszek egész boldogan ezen a végre nem szeles vasárnapon.

Jóska,

levelet könyveket hozott a pósta az Angi. Nekem aztán az égvilágon semmi olyasmi nem hiányzik otthonról, ami beleférne egy dobozba és könnyen elhozható lenne. Kivéve a könyvek, magyar írók. Na de az Ulickajával szeretek mindig naprakész lenni, így láttam, hogy van új, bedobtam azt is egy csomagba. Az egyik ebből ajándékba megy egy másik európai országba, egy másik magyar leánynak, a többi marad itt. Indulhat az ősz.

amikor

erre a pályára készültem, amin most vagyok, amolyan nagyon tudatosan készültem, akkor jött szembe velem a legkedvesebb kerttervezőm. Nekem ő maga volt Mr Elérhetetlen, aki egy csettintéssel megkaphatná a legjobb fotóst, sőt, csettinteni sem kell, mert ott állnak a lábai előtt. Csakhogy ő nem ez a csettentős forma, hanem egy szerény, abszolút minden rivaldafényt kerülő ember (ezek a kerttervezőkre egyáltalán nem jellemző tulajdonságok, csak úgy mondom), csendesen dolgozik és csendesen beszél, s hatalmasakat alkot. A kertjeihez nem is kellenek szavak. Pár éve jártam nála, miután egy portrét szerettem volna róla készíteni. Akkor nem voltam ám olyan bátor, hogy csak így megkérjem – pont őt! – de pont akkor jelent meg egy cikk, amit én fotóztam egy kertjéről, de nem az ő kérésére, hanem egy nagy lap, s akkor ő kért pár képet, cserébe én meg egy portrét kértem. Azóta már jó sok helyen használta azt a képet, örömömre. Nade, amikor mentem hozzá ehhez a fotóhoz, pont reggeliztek (ezt talán már meséltem is), s mondták, hogy járjak körbe a kertben addig, s utána kávézunk egyet. A lábam remegett, a gyomrom egy görcsben volt. Álltam ott és azt gondoltam, hogy te jó ég, hogy kerültem én ide. Gondoltam, hogy na itt aztán sorban állnak a legjobb fotósok, hogy ezt a kertet lefotózzák, de azt mondták, hogy nem, egyelőre nem keresnek publicitást neki, bár instagramon és előadásain mindig sok fotót mutat róla. De ha még ha egyszer le is lesz fotózva rendesen, magyarul megmondva szépen, akkor se én leszek az, aki odamegy, gondoltam magamban. Nem pesszimizmusból, hanem totál realizmusból. Tekerjük az élet kerekét előre három évvel. Jelenidő. Május környékén megkeres egy lap, hogy D. kertjéről kellene egy cikk, s ő engem szeretne fotósnak, elvállalom-e. Atyaúúúúristen. Aztán az időjárás hozott késői fagyokat, meg szárazságot, így a kert nem volt olyan állapotban, ahogy ő szerette volna (gondolom ezt mi, földi halandók észre sem vettük volna), így kérte, hogy halasszuk el a fotózást jövő nyárig. A lap szomorú volt. Én meg azt mondtam, hogy mindennek oka van, ennek így kellett lennie majd megtudjuk, hogy miért. Közben csak mocorogtak a fogaskerek a fejemben. Így álltam elő egy ötlettel. Ne egy cikk legyen, hanem négy, a négy évszak, kezdjük ősszel, addigra aztán tök mindegy, hogy milyen volt a tavasz, addigra tökéletes a kert (nekem legalábbis, ugye). Az ötlet nem rossz éva, de a szerkesztővel meg kell beszélni, hogy van-e rá büdzsé, ha ő belemegy, akkor a D-vel kell megbeszélni, hogy akarja-e ő ezt. A szerkesztő belement. És D is. Ma volt a nagy megbeszélés, és “Éva, azt mondta, hogy akkor mész oda, amikor csak akarsz” Egy egész éven át. Két hét múlva kezdek.

csütörtök

napok

óta harmic feletti hőmérséklet van, szenvedünk vele rendesen. Már megszállottan figyelem az előrejelzést, mikor ér véget ez a kínzás, ma estére már mondanak sok dörgést, villámlást, csak esőt, azt adjon az ég. Az állampolgársági jelentkezésemet gondoltam, hogy itt az idő befejezni, most, hogy már van nyelvvizsga meg kultúrteszt, meg a két referenciám is aláírta az igazolványképemet. Abban a percben, hogy befizettem a félvagyont a jelentkezés árát, eleredt az eső. Tartott vagy öt percig, de esett rendesen. Égi jel. Ha egyszer tőlem valaki megkérdezi, hogy miért szeretnék brit állampolgár lenni, istenbizony megmondom nekik, hogy az eső miatt.

hányszor

jöttem ide, hogy írok valamit. Miről is, aztán már nem is tudom, szaladnak a napok. Megjártam pár kertet, egyik leendő munkaterep bejárása volt csak, így elvittem J. barátnőmet, utána piknikeltünk egy kis falu templomkertjében, kilátással a falura, roskadozó almafák mindenfelé. Nagyon kellett már egy ilyen nap. Aztán egy ügyfelem nem akar fizetni, már több, mint egy hónapja, nem kevés pénzről van szó, sajnos, de most ott tartok, hogy ignorálom őket teljesen, náluk a labda, ha nem jön semmi a hónap végéig, akkor megkérem őket, hogy az összes képet, amit én csináltam nekik akkor, azonnal szedjék le az instagramról és felejtsük el egymást (olyan emberek ezek, már akkor gyanakodtam, mikor mentem, hogy mennyire szidták az ország kertfotósát, aki már csillió éve a szakmában, de hát micsoda szr képeket adott nekünk, mondták) Viszont, mindig mondom, a mérleg nyelve, egyik kezével elvesz valamit az élet, utána duplán visszaadja jóban. Egy kerttervező, aki nekem az A, az Ő, emberileg főleg, nincs benne semmi feltűnési viszketegség mint a korábban említettekben, csendesen dolgozik és csodákat művel, tisztelik és szeretik az emberek. Már fotóztam őt is, jártam a kertjében is (ettől is mindig hátast dob mindenki, hogy engem beengedett? hát oda nem mehet senki. Én az egészet nagyon természtesen éltem meg, miközben gyomrom görcsben volt azért) Szóval na Ő, ír pár hete, hogy az egyik új kertjét lefotóznám-e neki. Ő, aki az atyaúristen fotóst is megkérhetné, de nem, Ő engem kért meg. Még most sem fogtam ám fel, miután már a képeket is odaadtam nekik.
De erről majd még mesélek, magáról a fotózásról, mert ott is történtek csodadolgok. Most már csak arra koncentrálunk. Másra nincs idő.

szombat

.

Ott ahol élsz, ott láss csodát.
Egy cefreszagú almafát.
Vadmurok ernyőjén a foltot.
Egy piros falat, mikor boldog.
Hullott szilvákat, pocsolyákat.
Ahogy a vad nyár mindent áthat.
A napunk úgyis lemegy egyszer.
De addig: fogd, és ne ereszd el.

Szabó T. Anna

szombat