Stay Home

I will wait here in the fields
to see how well the rain
brings on the grass.
In the labor of the fields
longer than a man’s life
I am at home. Don’t come with me.
You stay home too.

I will be standing in the woods
where the old trees
move only with the wind
and then with gravity.
In the stillness of the trees
I am at home. Don’t come with me.
You stay home too.

Wendell Berry

olvasom

az első könyvem szerződését. Hihetetlen.

Annyit tudok mondani, hogy könyvet készíteni, anyagilag, semmiképpen nem éri meg. Időben ez totális ráfizetés lesz, a virágokat majd kuncsorgom, de adtak rá egy pici büdzsét, szerencsére. Viszont csodálatos érzés egy olyan valamin dolgozni, ami egy nagyobb projekt és majd amikor összeáll, csuda kis könyv lesz. 80 virággal.

jógával

próbálom kezdeni a napokat. Testnek, léleknek. Tegnap kimentem a postára, senkivel nem találkoztam, semmit nem fogtam meg, ajtó nyitva, hogy még azt se kelljen nyitogatni, a postásnő (kockára fagyva) az üveg mögött, tollat is vittem, mert aláírnom is kellett. De utána órákig úgy éreztem, hogy megfulladok. Fura dolog ez az agy. Persze, hogy el kell hagynom házat, de mindig húzomhalasztom, és próbáljuk úgy intézni, hogy maxmax egyszer én, maxmax egyszer (vagy egyszer sem) az ember egy héten. Mindkét szomszédunk idős, mindegyiknek a gyerekei távol. Vasárnap este azt hittük, hogy betörő jött. Ilyenkor, basszus. Hát nem, a szomszéd néni matatott kint, pénzt tett a postaládába, meg egy kis levelet, hogy milyen újságot meg paracetamolt ha tudnék neki hozni, ha már úgyis megyek a postára, mert azt megüzentem jóelőre whatsappon. A másik szomszéd, na ő a macerásabb, meg is kértem az embert, hogy vele ő kommunikáljon. De azért belecsempészek ám az átküldendő cuccai közé a kedvenc sajtosropogtatósából, mert tudom, hogy szereti, el is érzékenyült, azt mondja az ember, hogy emlékeztem erre. A kovászos kenyeret még nem tolom egyiknek sem, a második sütés már elég jó lett, de még van hova fejlődni. Ebben is.

most

kevesebb a betörés? az autólopás? több lesz a válás vagy kevesebb? eszembe jut egy barátnőm, akik már ezelőtt is egy kanál vízben meg tudták volna fojtani egymást a férjével, most azoknak milyen? meg se merem kérdezni. egy ismerősöm elváltak a férjével, de még egy házban laknak, meg a két gyerek, micsoda szituáció az is, te jó ég. én most kiűztem az embert az ebédlőből, az az én kedvenc helyem, de neki meg az új irodája, legalább vasárnap ne lássam itt, persze kiadta ám nekem, hogy gulyást főzzek. meg a második kör kenyeret is sütöm, úgyhogy így pont jó is, hogy nem itt van láb alatt. megyünk bele a második hétbe. az első lefogadom, hogy kellemesen az újdonság erejével hatott, de egy nem épeszű ember hogy bírja ezt hosszú távon? kiderül majd az is. ó itt megvan az új pániktermék, a hajfesték. én meg hajat vágtam. az emberrel vééégre sikerült az alját levágatnom hátul, a többit meg megoldottam én, van tépősollóm is, köszi zsuzsa, a kócossága még jobb is lett, mint volt. na megyek, letelt a kenyéridőm.

nagyon

az elején járok, de nagyon nagyon visz magával Salamon Pál, A Sorel ház regénye. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, ez egy csoda ez a könyv. Most a legtökéletesebb búvóhely.

lejártuk

a lábunkat, meg a határt. A legnagyobb szerencse, hogy kilépünk a házból és sehol senki, alig pár ház, és máris a határban vagyunk. Az ember kora reggel elment bevásárolni. Előtte körbehívta a falut, kinek mi kell. Két óránál többet is távol volt (fél óra oda az út kocsival eleve), kezdtem aggódni. De minden ok volt, hálisten. Vett nekem lisztet. Három volt. Azt mondja, hogy hármat lehetett volna venni, de ugye nem baj, hogy nem vette meg mind a hármat? Ilyen rendes egyébként, alapból, mindenben. Addig nem akartam elmenni az állattal, amíg ő haza nem ér, úgyhogy mire kint jártunk, már erősen sütött a nap. Ennek a jövő héten vége, úgyhogy inkább a kertre koncentrálok, borsóültetés van terítéken. Egyébként, ahogy az állattal járok a határban és halálos csend vesz körül minket, vagyis nem, végre hallani a kis patakot, a madarakat ezerrel, sehol egy autó, hát nem csodálatosabb? Persze, hogy az, bár nem ezen az áron. Na sebaj, majd okosabbak leszünk ám ezután, azt előre mondom.

első

nap. Bezártak minket is. Persze nem járnak fegyveres rendőrök itt a vidéken, hogy rendre intsenek minket. Múlt kedd óta nem voltam sehol, tegnap aztán elmentem találkozni a barátnőmmel, a kutyák szaladgáltak egy jót, hatalmas terület, volt helyünk távol állni egymástól. Aztán este bejelentették, hogy itt aztán több barátnős találkozás sincs ám. Pont szerencsénk volt. Reggel gondoltam egyet, hogy elmegyek kenyérlisztet venni a helyi farm shop-ba, ahova alig jár valaki. Persze, hogy sorba kellett állnom, persze, hogy nem volt liszt. Az előbb egy falubéli bement vásárolni, üzenjen neki, aki valamit akar, mindenkinek mindent szerzett, de liszt nincs. Este jó későn, mielőbb bezárnak a boltok, elmegyek Oxfordba, hátha lesz ott valami szerencsém. Jóvan. Éhen meg nem halunk. Nehéz napnak indult ez is, nem lett sokkal könnyebb, de kimentem gazolni, átültetni egy virágot, amint pont a fent említett barátnőm adott, vagyis a magját, ősszel elszórtam, szép gyökeres példányok, még erősödnek, aztán megy a végleges helyére. A kutya mindenhova követ, pedig az ember is itthon, mégis minden léptemet követi, ki a kertbe, el nem mozdul mellőlem. Egy Gárdonyi hangoskönyvet hallgattam. Aztán ültem a padon, lehet, hogy el is sírtam magam, akrvaéletbe, akkor is kibírjuk, pedig a neheze még most jön. Süt a nap, csodaszép koratavaszi nap van, szerencse, hogy van a kert. Azt gondoltam, hogy ezt az egészet olyan szépen lehúznám a mamánál, a régi időkben, amikor még jól volt, amikor egész álló nap a kertben volt, ott lennék vele, senkit be se engednénk, néha átkiabálnánk a szomszédba vagy ki az utcára és ők onnét be, de ennyi. Sehol senki, csak ő és én.

tegnap

ért el a mélypont, mármint remélem, hogy az volt és remélem, hogy nem jön többet és maradok normális szinten. Pedig elég jól megy nekem a dolgok jó oldalának észrevétele, hát ez most ebben az esetben még nekem sem olyan egyszerű ám. Gazoltam sokat, ültettem egy kis berkenyét, de csak kerengtem, kerestem a helyemet. Próbálok nagyon nagyon távol maradni a fészbúktól, a hülyeség sokkal gyorsabban terjed, mint ez a vírus. Elővettem a fényképezőt, talán az majd segít, hát segített. Szokott. Aztán ma reggel már két lábbal ébredtem, hálisten. Telis tele tervekkel. Ezeket még kávé előtt és kávé alatt le kell írnom. Az emberrel meg az állattal mentünk egy nagy kört, egy falunkbélivel találkoztunk, kettőt meg távolról láttunk, ők is kutyákkal, aztán ennyi. A hírek jönnek ám, hogy az emberek megindultak a tengerparti városokba, a tóvidékre, mindenfelé, mert hú, eljött a nyáriszünet. Ez pontosan így kezdődött Itáliában is. Hány embernek kell meghalnia ahhoz, hogy az emberek felfogják, hogy ez nem egy kitalált hülyeség? Itt 233-nál járunk, de még mindig nem fogja fel az egyszerűnépe. Na, most pedig megyek vissza a gondolataimhoz, mert most csak úgy jönnek, majd aztán elmesélem. A könyvet is.

szombat

azt azért

rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer a falunk facebook oldalára írok, hogy megkérdezzem, hogy nincs-e valakinek felesleges kenyérlisztje. Öcsém. Nincs sehol. Ja, én továbbra sem kenyerezek, de most jött el az én időm, elkezdek kovászt gyártani, majd kenyeret. Mert most nem járkálok sehova, ki tudom az időket számolni rendesen, van időm gyakorolni.

történelmi

pillanat van ám azért, a sok felfoghatatlanság kellős közepén, aláírtam az első könyvszerződésemet. Nem, nem én írom, tehát igazából nem is az én könyvem, én csak a fotós leszek. Egészen máig totál zavaros volt az egész, de főleg, mert egy, a kiadó egyelőre az íróval beszélt, én meg az íróval, egy csomó kérdésem volt, amiket ő nem bírt megválaszolni, de egyébként meg annyit beszél, főleg a semmiről, hogy hamar elszívja az agyamat, egyemmeg, de ma volt végre egy mindenki mindenkivel megbeszélés, videósan és tádááám. Virágokról lesz szó, hát persze. Majd elmondom a többit, egyelőre brutálisan fáradt vagyok én is, mint megannyian, pedig körülöttem nem futkároz három gyerek, de még egy se, viszont nem győzöm megválaszolni a törölt munkák emaileket, nem győzöm kitalálni, hogy mi mással tudnék még pénzt keresni, de nem, egyelőre nem vagyok elkeseredve, mert annak meg aztán mi értelme lenne.

klikk

emberi

hülyeség, sőt, dehogy, felelőtlenség. Döbbenet. Van egy barátnőm, hadd nevezzem még annak, amíg lehet. Tüdőrákja volt pár éve, azóta is minden baja, alig kap sokszor levegőt, nem tud semmi fizikai munkát végezni, negyvenhathét körüli, nemrég írtam róla. Akkor lemondtam vele a találkát sikeresen. De hogy menjünk el X kertbe Y virágokért, mert majd jó lesz a könyvhöz és most kell fotózni, mert most virágzik. Egy, a kiadóval még nem is beszéltük meg a design részleteket, kettő, nem teszem ki a lábam itthonról, az héccencség. Már csúnyát mondok böjt idején, bocsánat. Mindig lerázom, de rajta soha nem érzem, hogy egy picit is törődne a helyzettel, őt csak a krva könyv érdekli.
Na, hív ma reggel, hogy tulajdonképpen elmondja nekem, hogy a férjének koronavírusa van ám, kiderült. De neki nincs, így ha nem gond, akkor átjönne hozzánk holnap a konferencia call-ra, ami a kiadóval lesz (mert ez a hülye még bement volna Londonba is, de szerencsére a kiadó lemondta azt), mert a mi internetünk jobb, mint az övüké. Mondom neki, nem, kérlek ide ne gyere. De hát nekem mi bajom lehet, hisz ő nem kapta el. És azt honnét tudod, okos? Simán benned lehet, ha egy nap egy embernek adod át, már az is elég. Meg, hogy ha én el is kapom (így, így mondja), akkor is tudok menni kertfotózni, mert ott nincsenek emberek. Mondom neki, te, ha ágynak esek, akkor tulajdonképpen semmit nem tudok csinálni, nem kertfotózni. Ja, hát de tőle tuti nem kapom el. Vááá, lekaparom a falat. És ő egy. Egy intelligens (sokkérdőjel), egy normális ember. Egy felelőtlen, nemtörődöm. Egy a millióból, akik így gondolkoznak. Ja, a faluban el sem mondják, ahol élnek, mert ott egy csomó hetven feletti él, a férje meg folyamatosan kijárkál. Döbbenet. Tolok is erre egy jó teát, hogy az idegeim lenyugodjanak.

csodálatos,

hogy az emberek végre észreveszik, hogy van a természet. Hogy vannak fák, maradak. Van jóleveő. Hát jóvan, végül is jobb később, mint soha. Azt a napot várom, amikor azt veszik észre, hogy egy dolog, amitől távol kell maradni, az a fészbúk.