csak azért töltöm az év utolsó napját ágyban, párnák közt, na jó, a kanapén, párnák és könyvek közt, mert holnap szuperjól leszek a szuperjó új évhez. A bulit mára lemondtuk. Az ember reggelre jobban lett, én meg átvettem tőle, ami neki volt. A karácsonyfát nézegetem, hogy eltelt ez a hónap is, a karácsonyra mennyi a készülődés, az öröm és a könny, aztán már az is a múlt. Az új évre azt kívánom, hogy az emberek egy kicsit kapják össze magukat. Legyenek kicsit begértőbbek másokkal szemben, kicsit figyeljenek jobban egymásra, ne csak a kis képernyőre, ne csak szemellenzősen a maguk világára, mert együtt ülünk ezen a bolygón, nincs mese. Viszont kellene egy kis jóság már erre a földre. Váltsuk meg együtt a világot, mert egyedül mindent sokkal nehezebb. És igazából, nincs is semmi értelme.
24.
31 kedd dec 2019
Posted in akármi
Hétfőn az ember már nem dolgozott, így én luxusnapot tartottam és elmentem a barátnőmhöz. Míg a Sanyi elintézte a karácsonyi utolsó kajabevásárlást, hát le ám a kalappal, nos addig én csak teáztam és ültünk a tűz mellett, narancsos sárgarépalevest ettünk ebédre, elsétáltunk a pékségbe (a legjobb a környéken, micsoda szerencse, hogy nem lakunk túl közel, mert már gurulnék), ilyesmi. Ez is a karácsony. Ez a luxusidőtöltés, a semmittevéssel, csak úgy lenni együtt, beszélgetni, időt szánni egymásra, ebben a rohanó világban. Micsoda elcsépelt és mennyire igaz. Masnit kötök erre a napra is, s elteszem a legszebb ajándékaim közé.
majdnem huszonhat, de hátha nagy részét behozom. Beugrott a magyar lány ezekkel, hát nem egy csoda? Pont ez a karácsony, azt hiszem. Eszünk, eszünk, de jól níztek ki, lányom. Aha, és még itt van két szál bejgli. Mondjuk a mama is igenjól néz ki, habossütiket vesz állandóan. Itt még csak most lesz a karácsonyi ebéd, amit 3 körül szokott kezdődni, de mi maradunk a normális vacsora időnél. Hagyományosan itt pulyka (Szenteste meg én hagyományosan hal), de mi nem szeressük, főleg én nem, mármint a pulykát, így aztán vettünk egy jóféle tikot, tegnap csináltam bele ünnepi tölteléket, az ember meg majd jól elkészíti. Teljesen ki vagyunk kapcsolva. Olvasunk és szól a classic fm és voltunk sétálni a napsütésben. Az ember mondjuk főleg a konyhában tartózkodik, de én egyáltalán nem bánom. Hálisten ő sem.
Pontosan emlékszem arra a napra, amikor először mentünk át Ausztriába. Előtte már láttam (és ettem is, hihi) osztrák milkát. De ami ott fogadott, az az élmény, jé, itt mennyi minden van és minden mennyire más és szép. Ott nem csak két fehér ing vagy két féle szandál közül lehetett választani. Megcsapott rendesen. Most meg az csap meg rendesen, hogy mennyi sz-rral vannak tele az üzletek, hogy ömlik be a szemét Kínából, hogy bele lehet fulladni a göncbe. Ez lehet, hogy akkor is így volt, Ausztriában is talán, fene tudja, de hogy most így van mindenhol, hát az biztos. Már otthon sem csak kétféle fehér ing közül lehet választani, pedig bőven elég lenne az most nekem, a kisválaszték. Bementem Oxfordba. 9-re már ott voltam, délre meg itthon. Egy teával és egy dán szendviccsel zártam a napot, meg nyugtattam az idegeimet. Bár hálisten, engem nem visel meg ez a karácsony őrület, de sajnálom azokat, akiket igen. Egy hét múlva ezen is túlleszünk. Egy hét múlva ilyenkor reggel hatkor már sorok állnak majd az üzletek előtt, ahol minden megmaradt gönc le lesz árazva, mielőtt kukába dobnák őket, hátha lesznek még őrültek, akik pénzt adnak értük.
Dolgoztam egy szuper sorozaton idén. Hat részes, minden részben három rész. Na így mondom inkább, adott kertész (minden évben más, lehet főkertésze egy kertnek vagy kerttervező is akár) alkot három konténeres beültetést. Vagyis cserépbe (régi teknőbe, rozsdás dézsába.. stb) ültet, de baromi kreatívan és úgy, ahogy még senki eddig nem csnálta. A jelenlegi alanyom (Ben, főkertész Leeds-ben egy szuper kertben, ami látogatható, persze, sőt, az egész jótékonyságból van fenntartva) így csinált minden alkalommal három féle valamit, én lefotóztam őket egyben, majd részletében, majd az összetevőket letettem valami lapos felületre és fentről katt. Hogy aztán amikor majd megjelenik, a kedves olvasó, meg tudja otthon is csinálni. Ezt a sorozatot előttem jósok évig az én kedvenc fotósom csinálta. Hát úgy is néz ki. Imádom ennek a pasinak minden munkáját. Aztán amikor tavaly évvégén felkértek erre a munkára engem, na megint azt hittem, hogy kandikamera vagy kandiemail, egy nagy vicc. De nem volt az. Lement az első év munkája. Írok a kontaktomnak a lapnál, hogy halló, lehet már tudni, hogy jövőre ki lesz a fotós? Mondja nekem, hogy a szerkesztő még nem döntött, majd szólnak, de a lista tetején vagyok. Oké. Majd szólnak. A hétvégén levél jön egy kertterveztőtől. Hogy ő mennyire örül, hogy együtt csináljuk jövőre ezt a sorozatot, alig várja, hogy megismerjen. Hát ez csodálatos, nem mondtam neki, hogy hát még én mennyire örülök, mert nekem erről még nem szóltak, de akkor majd fognak. Ráadásul ez Bath mellett, ami közel van és imádom környék.