csak esik,

minden reggeli séta nyakig sárosan ér véget, ma bőrig vízesen. A kert egy mocsár lassan. Ma is csak szakadt. Egy képre kért fel egy kerttervező, hát hívom barátnak, mert jókat beszélgetünk, nem csak munkáró is, szóval esett, szakadt. Ő Londonban él, így kijött egy hozzánk közeli ügyfele kertjébe, én odamentem, pici magánút vitt az utcába, egy icipici híd ment át a Temzén, éppen csak ráfért az autó, le ne szakadjon a súlyom alatt, az eső megcsak szakadt. Sebaj, a fotózást nem töröljük ám, odamegyünk, mert igaz, hogy a tulaj soha nincs ott, de a házvezetőnő ott lakik, majd ő beenged és csinál teát, úgyhogy teáztunk, beszélgettünk, aztán egy időre időre elállt az eső, fotó, aztán újra eső. Pont jó volt. Pont jó nap. Aztán hétvégén Yorkshire. Majd a jövő héten újra Yorkshire. Hát nem erre vágytam? De ezzel idénre lemennek az utazások. Az első csak barátnős, a második munka. Az emberrel? Nem, vele én nem járok sehova. Mert ő roppant nehezen indul el bárhova. Hát maradjon itthon, ne lássa a világot, morcoskodjon a választások miatt.

a feszültség,

főleg azt érzem. Az egyik jön belőlem, fene tudja, hogy miért, de ma megpróbálok mindent elkerülni, amiben cukor van, elkerülni bármiféle képernyőt, elültetni a maradék tulipánokat és elkezdeni a mézesgyártást. Talán segít. A másik feszültség itt az országban van, alapjáraton, a brexit miatt, a választások miatt. Abba bele se megyek, mert azzal sok mindent kezdeni nem tudok úgysem. A tulipánhagymákkal annál inkább.

napok

óta azon gondolkozom, hogy húdejó, hogy a bérlő lánnyal minden ok, de azért csak kellene írnom neki, de inkább nem írok, mert minden ok. Ma reggel arra ébredek, hogy fb, sms és email is jött és essóess és azonnal és penészedik a fal és neki ezért nem jó a bőre, most jött rá. Mondtam neki, hogy azonnal költözzön ki. Ez nem az az “na húzzinnét villámgyorsan” üzenet volt, hanem ha egészségére ez ennyire káros, akkor távozzon, gyorsan. Hát de ő biztos akar lenni benne, hogy a kétszáz eurós cipőjét kifizetem*, ami akkor lett piszkos, amikor leesett a plafonról a vakolat a konyhában. Nagylevegő. Nem fogom kifizetni.

Az, hogy a biztosító nem reagál semmit a kárbejelentésemre, ami egy hónapos, azon már nem lepődök meg. Azon sem, hogy a munkások, ha gyorsan akarom, akkor nem adnak számlát. Akkor meg mire fizessen a biztosító? A közös képviselő semmi üzenetemre nem válaszol, pedig ennél a penésznél lehetséges, hogy ház gond van. Csilliószor megkérdeztem tőle, hogy kié a lakás melletti tároló. Semmi válasz. Ő nem is tudja. Mit csinál egy közös képviselő egyébként, azon kívül, hogy beszedi a közösköltséget? Hát jólvan. Tudtan én, amikor ezt választottam. Lehet, hogy egy panelt kellett volna venni? Csodálatos a romantikus elképzelés a belvárosi lakásról, olyan házban, amit a háború óta nem vakoltak be.  Egyelőre nem adom fel, de néha közel állok, hogy hagyom a fenébe.

* ez a lány nem főz otthon, mert annyira olcsó Pesten étteremben enni, hogy minden este eljár vacsorázni valahova. és én adjak neki kétszáz eurót cipőre. eszemállmeg.

a fagyosak

a legjobb napok. Ötkor kelés, gyertyagyújtás, stb. Ma meg még egy kakaóscsigát is begyúrtam, ami kelt, amíg a kutyával kint jártam, aztán már ment is a sütőbe, amikor piros pofirnyóval hazaértünk. Aztán átjött az egyik szomszédlány, nem tudom ám, hogy miért hívom lánynak, amikor már van két gyereke. Hogy el van veszve, hogy nem jó semmi, hogy nincs ideje a gyerekek miatt semmire, hogy nincs szabad tere, ideje, ilyenek. Én meg, hát ja, nekem meg gyerekem nincs. Megettünk pár kakaóscsigát. A hideg elmúlt, nem lesz fagy ki tudja megint meddig, pedig jöhetne, hozhatna sokat a december, havat is. Csütörtökön szabadnapos leszek, el is megyek egyet a Cotswoldsba azt hiszem, keresek egy jó kis falut, egy jó kis bejárandó téli kertet és elgondolkozok az elmúlt hónapokról. Igazán mozgalmas év volt ez, visszamenőleg, képesen, elkezdem elmesélni. Sok a lemaradásom.

harmincezer

kilómétert vezettem idén. Na jó, abban volt három privát Skócia (3x1200km), ami nagy, aztán ennyi. Pakolok, teszek veszek, összegzem az éves dolgokat, s találtam ezt az érdekes adatot, gondoltam megosztom.

tegnap

egy kutyatréninges-virágosnyakörvkészítős-kutyafotózós napom volt, én csak a fotózásban vettem részt, meg teát-kávét csináltam, a Henry-t nem vittem, nem teszem ki én ilyennek.  Volt egy pár, ahol a lánynak, fene tudja, hetei vagy talán napjai vannak hátra. Ezt a résztvevők közül senki nem tudta, csak mi, a szervezők. Teljesen jól van, látszatra. Írja a phd-ját, éli a hátralévő életét. A kutyájuk nemrég jött hozzájuk, hogy ha a lány elmegy, a fiúnak legyen ő. Van egy kép, pont csak elkapott, a lány néz a kutyára, a kutya rá, de olyan szemekkel, hogy te jó ég. Nekem meg könnyben a szemeim.

Mondja a tesóm, hogy az egyik barátnőm mennyire megsértődött rám, mikor otthon voltam, amikor kb egyik éjjel sem aludtam, egyik szobában a mama, akinek féligmeddig már fogalma sincs a világról, de szerencsére jól van, a másikban az anyám, akinek egyáltalán nincs fogalma a világról, minden nap részeg, hogyan is lenne, s a barátnőm, hogy menjek át hozzájuk, mondtam, hogy oké, megpróbálok, de persze megint szituáció volt és így nem mentem át. De én nem részletezem neki, hogy a mama remegve jött be a szobámba, mert anyám ordibált vele egész délután, hogy aztán így az idegeim a plafonon, én ilyenkor, bocsánat, nem tudok átmenni senkihez, nem tudom a mamát magára hagyni. Aki hálisten másnapra már nem emlékezett semmire.

Fogalmunk sincs róla, hogy kivel mi van, ki hogyan él a “köszi, jól vagyok” mögött,  de olyan könnyű megsértődni egyetlen szóra, egyetlen meg nem értett, de megérteni nem is akart cselekedetre. Nincs a kettő között kapcsolat, talán annyi, hogy rövid az élet.

megint

gyertyásreggel, mindjárt kész a kávé, mert az úgy van, hogy első a gyógyszer, arra nem ehetekihatok, utána meg elkezdtem receptet keresni, hú de elment vele az idő. Almáslepénynek indult, vinni egy babaváróra, de látom ám, hogy rohadt az alma, nincs tejföl. Oké, mi van. Szilva, túró. Mindkettő a fagyasztóban. Dél körül kell indulnom. Na mindegy, mindjárt kész a kávé. Aztán majd a süti is.

Aztán jövök majd rendeszeresebben. Addig is, egy szerkesztői bejelentés vagyis üdvözletküldés Balázsnak és Csabának, két felettébb lelkes-kedves olvasómnak.