most vagy

visszavág, hogy nem vettem be (mert elfelejtettem) három napig a pajzsmirigygyógyszereimet, de pont ezért, szerintem, tök jó is volt a kedvem, mint a fene. Ma reggel már bevettem. Így a világon minden bajom van, a fejemben. Ez lehet vagy az, hogy nem bírom a vasárnapokat. Megkeresem a probléma gyökerét, aztán intézem a megoldást.

 

egy igazán

tökéletes helyet fedeztem fel pár hete. Hétvégén pedig újra visszamentem két barátnőmmel. Tettem fel egy csomó képet, ide klikkre találjátok. Legkedvesebb helyem lett.

ezeket

rendeltem (és igen, el tudnék menni könyvesboltba. van Sopronban egy szuper könyvesbolt, ahova el is fogok menni és fogok ott is találni valamit, de időhiány miatt így tényleg egyszerűbb)

Péterfy-Novák Éva, A Rózsaszín ruha
Tóth Krisztina, Fehér farkas
Szvoren Edina, Verseim
Grecsó Krisztián*, Vera
meg még egy Omerta, ajándékba.

* vele még mindig nem tudom, hogy mennyire szeretem, de mindig adok egy újabb esélyt. A Vera meg elég jól hangzott a leírás alapján. A Rózsaszín ruha izgat most a legjobban, azt olvasom róla, hogy eléggé odacsap legbelül.

Viszont ha már könyveknél vagyunk, hadd ajánljam egy kedves barátnőm könyveit, linkelem: Fertő-parti mesék (kettő része is megjelent már, mindkettő három nyelven egy könyvben) és a Fertő kincse. Ahogy Zsuzsa imádja a Fertő-tavat, úgy más nem is. Szeressétek ti is.

Az őszi

földmunka olyan, mint a leány simogatása. Idővel visszakéri az ember, amit most odaadott neki. A földet ősszel kell javítani, a jövő évet pedig most megtervezni. S a falusi nem tud tervezni. Mint a ló, aminek szemellenző van rakva. De látni lehet, hiába viszi ki az ember ősszel a hagymákat a piacra, nem veszik, pedig szoktam küldeni virághagymát. S mennyivel jobban hajt, ami ősszel van berakva. Tavasszal rosszabb az indulása a hagymának, de dögtön el lehet adni. Csak mert az ember mindig rögtön akarja a szépet. Nincs türelme. (Tompa Andrea, Omerta)

Galagonya

Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya magába.

Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.

Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

Weöres Sándor

a jövő héten

meg megyek haza, mondja az ember, mondom dehogy, majd csak október elején. Hát ja. Totál pánik. Amikor tudatosul bennem, hogy egy egész (a holnap) napom van, amikor konkrétan itthon vagyok, esetleg el tudok menni még elintézni dolgokat, vagy venni a tesómnak golót (maltesers, a mama hívja golónak), de aztán semmi más. Pánikroham. Na mindegy. Egészség legyen. Ez a szeptember is hova lett. Kicsit össze kell kapnom magam, beiktatni rendszeres szabadnapokat és eljárni rendszeresen az uszodába. Meg az összes többi, ennél is komolyabb terv, amiket mielőbb nyélbe kell ütni, elkezdeni, mert csak tikk, takk, tikk, takk. Nade. Megyek (fel a zinternetre), megnézem miféle újféle kortárs irodalmat kell majd otthon beszereznem.

jöttek a

a barátaink Budapestről, még a nyáron, s csináltak nekünk wifit a kertben. Nem gondoltuk, hogy hiányzott az életünkből, most meg olyan jó mégis. Köszönjük Éviék. Most például kijöttem elbújni a vízszerelő elől, elég jól ismeri a járást, sajnos. Nézegetem a gyűszűvirágokat, amiket ma végre végső helyükre ültettem, de ki is ástam egy csomó mást, ami valamikor még tetszett, most meg már nem. Ja, a wifi meg azért jó, mert várom a dpd-t, és közben tudom figyelni, hogy éppen hol jár, mert ha az ajtón kopog, itt hátul nem hallom meg, de a házban nem akarok lenni, mert ott a vizes. A bolond szél megzavarja a fejemet teljesen. Éppen utazóban lennék visszafelé, otthonról, ha nem törölték volna a jegyemet, de azóta már szereztem be másikat, viszont így már nem tudok a budapesti kislakásban lenni. De majd leszünk januárban, úgy döntöttünk. Hát idén nem nyaralunk, de majd jövőre bepótoljuk sokszorosan. Én mindig bedobok olyanokat, hogy Észtország vagy Grúzia, de az ember nem feltétlen ugrik ezere a desztinációkra. De ide is hogyan jutottam el? Na mindegy is. Megyek, mert mindjárt itt a dpd-s, aki a holnapi munkámhoz hoz egy specikó objektívet, azért várom ennyire.

az iskola.

Röviden. Vannak irtó nehéz (nem tudnak viselkedni, egész nap pofáznak, rendbontanak és nem tudnak széken ülni sem), gyerekek, akiket néha kivesznek az osztályaikból, hogy legalább az osztálynak egy ideig jó legyen. De mert ők külön, szuper figyelemben részesülnek, ez a speckótanár, mostantól Sam, mondja, hogy idén legyen fotózás nekik. Ez heti háromszor egy óra. Volt pár megbeszélés, ezaz, ma mentem. 12-re legyek ott, az óra 12h15-12h50-ig lesz, mert aki jó, az elmehet korábban ebédelni, és három gyerek kivételével majd mindenki mehet. Én készültem. Kivetítő, ami kell.

12h10-kor jöttek ki az előző óráról a gyerekek, az egész iskola jönmegy a következő órára, majd valaki beveri a tűzjelzőt. Totál egyértelmű volt, a Sam mondta, hogy nem kell aggódni, ezt az egyik gyerek csinálta.
12h15-kor még nem engedte be őket, én meg tettem rá a gépére a kiselőadásom anyagát (icipici ám, nem kell ezeket untatni, de mégis lássanak pár képet), szóval azzal matatok, amikor bejön egy pasitanár, mondja ennek a Sam-nek, hogy éppen most mondta neki az egyik srác, hogy “le foglak szúrni”. Na arra felkaptam a fejemet, de a pasi elég jól kezelte, na mondom, nem is nyugatra kerültem, hanem a vadnyugatra.
12h17-kor bejöhettek, be, vagyis mint a marhák, de konkrétan. Leültek.
12h25-kor még semmi fegyelem, akkor a nő felhívott valakit, hogy három gyereket távolítson el az osztályból. Addigra a Sam-en kívül volt még három ember. Meg én. Tizenhét gyerekre.
12h35-kor álltam neki magyarázni valamicskét, mert addig ment a fegyelmezés. Ülj a széken normálisan, fordulj előre, ne pofázz, ne hintázz, idefigyelj, ne vedd elő a telefonodat és társai. Az, hogy bakker, tudjátok hány más diák örülne, ha itt ülhetne, fotózástanuláson?
Aztán amikor beszéltem, akkor már hallgattak azért ééés, amit imádtam, kérdeztek egy csomót. Jöttek, mutatták a képeiket, na nem kell ám álmodni, 17-ből 5. De már az is valami, nem?

És hát egyértelmű. Nem velem, nem a matektanárral, nem mással van bajuk. Magukkal. Az életükben nincs rendben minden. A szüleik hanyagolják őket ezerrel, tojnak rá, hogy mit csinál a gyerek, jár iskolába vagy nem. De most hátha, ha csak egyben megfordul valami, én már annak fogok örülni. Folyt köv jövő héten.

 

 

olvasom

ezt itt ni, s a barátnőm minden szava a fülemben, “köll gond? köll? na akkor vegyél lakást!” Hát valahogy így. Távolból. Nagyon-nagyon nehezemre esik szívességet kérni. Adni, bármelyik percben. De kérni? Elment a nyári bérlő, majd amikor egyértelművé vált, hogy nem takarított ki, rendi pont hu. A rendis takarító se vitte ám túlzásba, nyolcezerhatszáznegyven forintért ott volt egy órát. De szerencsére az unokatesóm párja is, így legalább ez meg lett oldva. A közös képviselő már hetekkel korábban bedobott egy papírt, hogy leszedik a gázórákat és újakat szerelnek fel. NYOMTATOTT PIROS betűkkel leírta, hogy mikor kell a lakásban lenni. Akkor a másik unokatesó ment oda, pontosan abban az időben, amit a kk kért, de gázosoknak se híre, se hamva. Mint kiderült, nem tudták központilag elzárni a gázt, ezért el is maradt az egész. Majd este egy olyan keresetlen emailt kapok a közös képviselőtől, hogy csak, hogy mi az, hogy senki nem volt a lakásban. Mondtam neki, hogy de igen, volt, de nem jött senki, de ha jól hallom, akkor máshol sem vették le a gázórákat. Erre nem válaszolt. De azt is írtam neki, hogy a tesóm ott lesz három napig péntektől, akkor esetleg? Erre sem válaszolt. A tesóm felhívta a gázos embert, az sem mondott semmi érdemlegeset. Majd tesóm ott volt pénteken, s láss csodát megjöttek a gázosok. Ma pedig teszik fel az új órát. Ezért reggel nyolctól este hatig a lakásban KELL tartózkodni. Na, kinek van olyan ismerőse, aki nem dolgozik és éppen ráér egész nap? Hát pont szerencsém volt megint, egy barátnőm innét Angliából éppen otthon van, elviszi a tesója gyerekeit iskolába, majd letáborozik a lakásban, beengedi a gázosokat, majd 1 körül beengedi az új bérlőt, majd ha még ott vannak a gázosok, ő átveszi a terepet tőle. Ja, és az adott barátnő, persze neki nincs kulcsa, de az unokatesó párja elvitte a kulcsot a lakáshoz tegnap este, elrejtette biztos helyre, majd a lány beengedi magát és kész. Kész, teljesen. Januárig lesz a lány, már várom a következő kalandokat. De akkor is, igen is, hogy köll, mert még ha nincs is úgy konkrétan, egyelőre ez az egyetlen fix hely az életemben.

nyolc

sem volt még, de én már az ágyban, vagyis az ágyon, fejben rakom össze, mert a prezentáció féle már készen, szóval a holnapi napot, amikor is találkozom a nehézgyerekekkel és fotózásról beszélgetünk. De gondolom, mivel nem matek vagy irodalom lesz, jól veszik majd a közös időt. Miközben éppen a szomszédcsajnál kellene lennem, hogy a karácsonyi vásárt megbeszéljük, de lesznek ott rajtam kívül, főleg a farmerné, mert ugye náluk lenne az egyik pajtában, de ő meg úgy tűnik idén nem akarja, hát ha nem, akkor meg majd közöljék, hogy lesz vagy nem, aztán aszerint részt is veszek a szervezésben. Azért meg átmenni, hogy a pletyka menjen meg a borozás, arra nem vagyok vevő, arra eléggé sajnálom az időmet. Főleg, hogy még megy a mosógép is, na. Kész. Passz. Miközben pont otthon kellene lennem, ha a britishairways pilóták nem sztrájkolnak kedden is, akkor már hazavittek volna, de így? Holnap költözik be az új bérlő, s ki várja majd ott? A londonból éppen otthon tartózkodó barátnőm, aki reggel elviszi a tesója gyerekeit iskolába, napközben meg a lakásban lesz, de egyúttal a gázóra szerelőket is beengedi. Teszem össze a kezeimet folyamatosan a barátaimért.

még mindig

azt szeretem a napban a legjobban, amikor lejövök, gyertyát gyújtok, s hallani a csendet. Aztán ahogy világosodik, a madarakat is. Beveszem a pajzsmirigybogyót, teszekveszek, mindig más, leginkább jóga, aztán jöhet a kávé. Hamarosan utána előkerül ám az ember is, meg az állat is. Holnap tanítok az iskolában, nehézgyerekeknek, csak egy óra ám, de kicsit félek, nem is készültem még, csak fejben, így inkább elmegyek a szomszédnénivel szemvizsgálatra, beveszem az őszi napsütést a Temze parton, aztán rendesen készülök ám majd. Lassan meg eljön a kávéidő, megyek is.

hatalmas

a köd ma reggel. Meg az idei dáliák, Islander, gondoltam, hogy színt újítok be, de méretet is sikerült, úgy látom. Érik a paradicsom, mellette lassan virágzik a krizantém. Eljött az idő, hogy a jövő évi tulipánokról gondolkozzunk. Szalad az idő.

párás

ablakok, ma először. Az ember egynél több rétegben ment el reggel, ma először. Oxfordban már a hulló faleveleken bringáznak a bringások, én meg megyek el kocsival, kicsit rossz érzés is, de tizenöt kiló munkatáskát cipelni még mindig így a legkönnyebb. Közben meg volt esküvő, otthon, amire fáj a szívem, hogy nem tudtunk menni, nagyon bénán, még év elején, mondtam, hogy persze, hogy tudok tanítani azon a napon, aztán mikor már kértem volna át a dátumot, már nem engedték. De tegnap letudtam az utolsót, tipikus, hogy már menni is minden bajom volt, aztán mégis annyira jó csoport volt, hogy csak. Megnősült a mama unokaöccse is, megint, ötvenvalahányévesen, olyan szuper cigánylányt vett el, hogy csak, Hollandiában élnek, oda is meg lettünk ám hívva. Ezekkel az esküvőkkel  nekem nem sok szerencsém van. Az ember már megint előállt, hogy na hogy szeretném, mondtam, hogy oké úgy, hogy bemegyünk, aláírjuk, kiket szeretnék tanúnak, aztán ebéd, aztán jónapot, haladjunk. De most már megint inkább ideges vagyok tőle, mint nem. Persze, valljuk be, de ennyi idősen tényleg be kell, meg felelőtlenség is lenne nem bevallani, anyagi szempontból, főleg itt Angliában, hát nem mindegy. Mert az élettársnak nincs semmi, de semmi joga.

Egyébként meg szép az élet, itt az ősz, hűvös, dolgozós, már lehet pulcsit venni, meg rendelném a tüzifát, de előbb a kéményseprőt kellene. A Henry szeginyem nem hall olyan jól már, így remélem, hogy nem vonul el, amikor egy kicsit pattog a fa begyújtásnál.