éve volt tegnap, naprapontosan, hogy eljöttünk Angliába. kitakarítottam a sufnit, bejártam a fél megyét földért, mert az a kertészet, ahova mentem, éppen egy fa dőlt az oda vezető kis útra,  mehettem egy másikba, de meglett és végre minden gyűszűvirág kis cserepekben, bár nem kell ám ezekből annyit kihozni, mert elszórja ez a magját, csak én szeretem kontrollálni őket, meg ezt most egy barátnőmnek csináltam, aki adott rengeteg magot, mert ő szereti megvenni a magot, de az ültetésig soha nem jut el, volt legalább negyven zacskó itt, amit nézegettünk, mondtam neki, hogy csak a gyűszűvirágot, légyszi, de akkor már nevelem neked őket, az új kertedbe, ahova beköltöznek a héten, de nem gondolom, hogy figyelj majd rájuk, amíg el nem jön az ősz, hogy földbe kerüljenek, úgyhogy majd csak akkor viszem át, de el is ültetem neki, tüdőrákja volt pár éve, nem nagyon bír semmilyen fizikai munkát, de igen jól ment férjhez, bankárból lassan tuti kertész lesz a férje, és nagyon jó barátnők lettünk, ide akarok kilyukadni, hogy ez az angliás dolog, az egyik legnehezebb része a távolság az otthoni barátoktól, itt pedig biztosra mentem, hogy nem lesznek barátaim, mert nekem nem köll senki innét, megvannak nekem az enyémek. Aztán csak nem így lett, mert három éve megismertem a legjobbat, aztán jött ő itt fent, de én már a C-t is barátnőnek hívom ám, pedig pasi, nem is folytatom, őket akarom ide megörökíteni, a szomszéd néniről már úgyis meséltem. Szóval a sufnit takarítottam, meg virágoztam, de hatalmas volt ám a szél, viszont számítógépmentes napokat csinálok a hétvégékből, képeslapokat gyártottam, este lenyomtam két részt az új dán izgalmasból, majd Tompa Andreával mentem aludni, az ember már átszólt, hogy akkor inkább az én lámpámat kapcsoljam fel, pedig én mindig jóóóval előbb bealszok a könyveken, és az ő lámpája mindig elég, de ez már neki is sok volt, de ez, ezt itt én nem is tudom letenni.