megint másnál látottat teszek ide: “Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet…” Mózes 5-ik könyvéből.

A mai elvégzendő listámon 21 tétel szerepelt. A nagyon fontosakat letudtam sötét előtt, még hosszú az éjszaka, de a legnagyobb munkát leadtam, a postára elküldtem amit kellett, kicsit feszkós volt az egész nap, de közben nyugis is, mert végre itthon dolgoztam csak. Egyszer csak hív a kedvesdoktornő, akiről meséltem korábban, aki a mama életét megmentette. Kb ma is. Felhív, hogy beugrott mamához (ez is milyen rendes már tőle? Sopronban háziorvos, de a város totális másik felén, mint a kórház), szóval beugrott és a mama remeg és ideges és mondta neki, hogy “ha majd beszíl a Vicával..”, mire ő gondolt egyet, hát hívjanak fel akkor, miért is ne. Szegény mama. Azon kattog, hogy az anyám őt otthonba akarja tenni (igazából ahol most van, az is féligmeddig az, de mivel a kórház része, nem konkrétan az, neki főleg nem), és mondta neki, hogy mindenki a családból aláírt egy papírt, hogy őt otthonba adjuk. Atyaisten! Aztán jött, hogy ugye tudom, hogy a házat mindig a tesómra akarta hagyni és most attól fél, hogy az anyám otthonba adja és utána eladja a házat. Szegény, nem is tudom, hogy mióta kattog ezeken és ideges és csak agyal és remeg. Mondtam neki, hogy az anyám nem tudja eladni a házat, mert nem az övé. “Hát isze tudod millen kiraffinált” Hát igen, tudom. Az égvilágon ennyire rosszindulatú és szemét és szarkeverő embert, mint az én anyám, még nem láttam. És hol a francban van igazság a világon? Ül a mama mellett, simogatja és tök részegen nyomja neki a hülyeségeket. Tegnap beszéltünk videósan. Mama nem volt jó formában akkor sem. Megmutattam a kilátást, mondtam neki, hogy az ott a templomunk. Mire a mama, kérdi aranyosan “nálatok nincsenek ollan magas templomtornyok mind itthon?” Na, anyám egyből: hát persze, hogy nincsenek. Reformátusok! … Mondom Anglikán. Anyám: igen, igen, Anglikán! Ne kapjak idegbajt. Nem fogok. Ezt a szívességet anyámnak azért meg nem teszem. A lényeg, hogy szerencsére mamát sikerült megnyugtatni, mikor elment tőle a doktornő, már alig remegett és nyugodtabb volt sokkal.

Ennyi az otthoni helyzetről. Legközelebb a Mikulással jövök.  Meg azzal, hogy Sophie Ellis-Bextort kellett fotóznom a hétvégén. A kontraszt brutális. De megmondom. Mióta én lezártam ezt az anyám témát és nincsenek rémálmaim miatta, azóta olyan könnyű minden, ami krvanehéz, az is.