ágyban reggeli,

hát nem, még ez az ágyban kávé is olyan macera. Négy óta vagyok fent, az ember korán Londonoz, így felhoztam a kávét, hogy dolgozzak, mielőtt jön egy nő, akinek a honlapját csinálom. A kutya szuszog. Tegnap szétszedte az egyik falubéli kutyájának a plüssrókáját, mikor átmentem kiképzésre, mert megkért (nem a plüssróka, hanem ez a falubéli), egy másik csajjal együtt, hogy takarítsuk ki a kiadó lakrészüket, mert ők Amszerdamba mennek füvet szívni, a szülei meg pont nyaralnak, a másik csaj meg, mivel ők is kiadó házat építenek éppen, neki látni kell, hogy hogyan kell takarítani ilyen szinten, mert ugye neki otthon a takarítónő elvégez mindent. Én nagyokat hallgattam, amikor a téma az orvosilag felírt vagy mindenféle egyéb antidepresszánsok megbeszélése volt, mert hogy az egyiknek a férje orvosilag régóta ezen él, a másik csaj meg maga kezdené el szedni. Ilyenkor néha nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, magamban. Ja, amikor a csaj azt mondja, hogy mondtam a vendégeknek, hogy itt lesznek a takarítók, nyugodtan beszélj nekik magyarul és mondd, hogy nem tudsz angolul, attól egészen authentikus lesz az élmény, na ezen már csak röhögtem. Az ember szerint felháborító, hogy ezt mondta nekem, én meg mondtam neki, hogy ne húzza már fel magát, teszek az ilyenek véleményére. Minden csak a látszat, a felszín. Pl. a gyerek járjon magániskolába, igaz, hogy nem szereti és sokkal jobb volt neki a falusi iskolában, de hát ez mégis menőbb. Kell is az antidepresszáns, meg is értem. Majd Karácsonyra megveszem nekik az Oksanen egyik könyvét, hihi. Pont ma jön az egyik, mert már nem bírtam tovább, próbáltam lájtosabb könyveket olvasni, de nem vittek magukkal. Ilyen ez. Két nap múlva látom a mamát. Hol nem tojok le minden mást.

Chatsworth

a mama

tavaly nyáron, egy hétfői napon, előtte vasárnap még megfőzte az ebédet, elrendezte az állatokat, rendet vágott, ahogy szokta mindig, na másnap bement egy sima orvosi ellenőrzésre, ahol, pont aznapra már éppen megint (mint minden nap) totál készen volt az anyámtól, így aztán azt mondja a dokinak, félig viccesen: “doktorúr, ollan orvosságot írgyon föl nekem, amitűl nem íbredek föl többet”* Na, ebből a doki levágta, hogy a mama öngyilkos akar lenni, ezért tíz napra zárt osztályra tették, ott azonnal. Onnéttól jött a totáli leépülés. Onnét már úgy jött ki, hogy mindig jó kedve volt, állandóan, hát persze, tele egy rakás nyugtatóval, folyamatosan. Most végre elvettek tőle nyugtatókat, mert rájöttek, hogy felesleges volt. Nade, a neurológián, a héten, mondja a doki az anyámnak: a mama agresszív? Anyám: igen, agresszív. Tesóm: egy nagy fszt, a mama soha nem volt agresszív! Anyám: de igen, a mama agresszív, mondja a dokinak, mert a múltkor is mondtam neki, hogy egye meg a joghurtot, amire ő meg azt mondta, hogy ő azt nem eszi meg.
Komolyan mondom, eljön az a nap, amikor én leszek agresszív, pedig fényévekre áll tőlem, de akkor aztán megtudja az anyám, hogy milyen az, amikor valaki agresszív.

 

totál hülyének

néz a bérlőm és nem tudom, hogy hogyan legyek okos. Két évre írt alá és még csak júliusban költözött be, megőszülök, míg ott lesz .. Kezdi azzal, hogy neki kell egy ágy a galériára, ami egy krvaszépen megcsinált, szinte nem is látszik, hogy ott van, hírneves építészeké volt a lakás, ami mellékes, csak azért mondom, hogy irtó igényesen van megcsinálva, ágy nem illik oda. Na mindegy. Neki oda ágy kell, mert hátfájós. Mondom pont jó erre a kemény padló matraccal. Mindegy, adjam a méreteket, mert még költözés előtt megvenné az ágyat. Végül aztán szerencsére rájött, hogy tök jó ágy nélkül is. De, neki, mire ő beköltözik, intézzem el, hogy legyen tv. A diginél van az internet, egy álom náluk az ügyintézés, de mindegy, sikerült, oké, megy ki a szerelő. Ja, mégse kell a tévé, bocs, elég lesz nekem a netflix. Váá. Ír három hete, hogy szüntessem meg nyugodtan a digit, mert ő telekomot szeretne és majd ő intézi az egészet, nyugodtan mondjam le a digit. Oké. Három hét múlva szól, hogy oké, megvan a telekom. Mondom oké ez szuper, de a digi már számlázott, azt még csak fizesd ki. Hát ő nem is használta a netet. És totál hülyének néz. De végül belement, kifizeti azt a kétezerháromszázötvenforint felét.

Na, a legjobb. A wc-ben egy elég nagy szimpla üveges régi ablak van, amit végre valahára novemberben finom duplaüvegesre kicserélnek. Ír a csávól hogy hoppá, kitörött az ablak, mert nagy vihar volt és becsapta. De ez is csak utólag jutott ám eszembe, hogy bm, ha nagy vihar van, akkor a francnak nem csukod be az albakot? Elküldtem a Hunyadi térre üvegeztetni, de azt ő majd levonja ám az albérletből. Mivaaaaan?

És mikró nincs??? Miért nincs? Váá.

kipikéroztam

a nyáron vetett gyűszűvirágot, hogy jövőre tele legyen a kert, bár így is rengeteg nőtt magról a széllel vetve. A dáliák csudaszépek és hatalmasok és rengeteg a virág. Hozom be őket állandóan. Vettem pár könyvet a cseritiben őszre, az egyik Csehov, nehezen tudok ám az oroszoktól elszakadni, mindig kell oroszt is olvasnom. Meg arcmaszkot, hadd legyek szép. Vagy az olvasástól lesz? Az arcmaszkról jut eszembe. A kert, ahova visszamentem, hát gazdagék. Nem lottón nyerték, a pasi dolgozik, a nő meg jól ment másodszor férjhez. A kertészek négykor leléptek, más nem volt otthon. Tíz hektáros kert, egy része tó, egy része erdő, sok része kert (na nem krumpli meg kukorica sorolnak ám). Csak ülök a füvön és élvezem a csendet, a szerencsémet, hogy itt ülök, én, némethvica, egy gyönyörű kertben, sehol egy lélek, én meg jövök-megyek, mintha otthon lennék. Egyszer csak csöng a telefonom, hát hív a ház úrnője, hogy már úton van hazafelé, de előre szólni akar, hogy majd ne ijedjek meg, ha meglátom, hogy úgy néz ki, mint egy horrorfilm, de egy terápiáról jön, majd elmeséli. Hát elmesélte. Vért vettek tőle, majd azt pedig apránként visszafecskendezték az arcába. Én hol a francba’ élek, hogy még csak nem is hallottam róla, hogy ilyen van. Atyaúristen. Na inkább jövök majd Derbyshire képekkel, az sokkal, de sokkal szebb.

Milldale

egy csomószor

elkezdtem már írni, de semmi nem lett belőle, pedig itt vagyok, nem ragyogok, de megvagyok. Indulok reggel Derbyshire-be, és ilyenkor egészen görcsbe rándul a gyomorom, jóba ám, nem a munkától, amit ott gyorsan elvégzek majd, hanem hogy jövök-megyek a kis utakon, dimbek dombok között, ami nekem már hegyek, annyira imádom. Maradok is egy éjszakát*, mert hosszú lenne a nap amúgy, így aztán másnap hazafelé elmegyek Chatsworth-be, ha lesz Darcy ha nem lesz. A múlt héten Devon volt, aztán ezután már csak Magyarország jön, de nem is mondom senkinek, csak a mama. Senkimás. Ja, dehogynem, mert megint lejárt az útlevelem, könyörgöm, mindig az utolsó pillanatra hagyom, aztán fizethetek vagyonokat a sürgősségiért. Nem, én nem utazom személyivel, nekem nincs, soha nem volt ilyen újféle személyim. Sőt, még előtte féle sem volt, csak a keményfedeles, de azt meg letagadtam, azt mondtam, hogy elveszett, pedig megvan, őrzöm örökké. Micsoda emlék. De pszt!

*az airbnb-n foglaltam egy szobát. Átküldtem az embernek a foglalást, hogy lássa, hogy hol leszek, mindig mindent elmondok neki, telefonszámokat adok, mindenféle editorok telefonszámai birtokában van, na, de erre mondja, hogy miért egy pasinál foglaltam egy szobát. De hát mondom az nő, nem pasi! De a neve alapján pasi. De mondom a kommentekben meg mindenki she-nek hívja. De ha pasi és she is egyben, akkor meg tényleg nincs min aggódni, nem?

Cothay Manor

becsöngettek,

nálam is. Csak én nem rakom vele tele a fészbúkot. Vettem egy gumicsizmacipőt, megünnepelve az őszt, meg már nagyon kellett, igaz a gumicsizmámmal semmi gond, ezzel inkább  a bakancsomat védem, a reggeli harmattól, csupa víz, de mégsincs az egész lábszáramon, ami néhány virágágyásban eléggé macera szokott lenni. Devonba megyek a héten két napra, remélem addig meg is jön. Kinéztem egy kis kastélyt-kertet meglátogatni útban oda, aztán ha lesz kutyafelügyelő, akkor be tudok menni a svéd áruházba is, útban haza, füzetért meg dobozokért. Meg gyertyákért, mert az aztán fogy. A szomszédunk jött át reggel kávéra, meg is jegyezte, hogy úgy szereti, hogy itt mindig ég gyertya. Sütöttem scone-t, mert semmi sem volt itthon vendégfogadásra, mióta mindenmentes déta van, na jó, tegnap egy ebédmeghívásunk volt, ott azért nem válogattunk ám. Szóval tanuljunk. Másoktól, a hibáinkból, mindenből. Én szerdán az ország egyik legnagyobb/leghíresebb kertfotósától fogok tanulni, már előre cidrizek, de nagyon várom.

nagyon

antiszociális vagyok ezen a héten, konkrétan utálom az embereket és senkit nem akarok látni. Mondom ezt pár órával azelőtt, hogy ebédre megyünk egy ügyfelemékhez, ma indítja be a bizniszt, be is linkelem, ha megnéznétek a képeket, lesz ott sok ember, a falubéli sztárszakács szolgálja az ebédet, szóval nem lesz rossz, csak na. Majd teszek fel instagramsztorikat. De akkor is antiszoc vagyok most és hagyjon békén mindenki. Az a legjobb a napban, amikor este kint ülünk a kertben és hang nem hallik. A héten a Brian hatvanadik szülinapját ünnepelte a falu a pubban (ő a farmersegéd, 16 éves kora óta dolgozik ott), olyan kedves dolog volt szerintem, hogy teljesen megtelt a pub, de ott sem bírtam sokáig hallgatni a jópofizós népeket, na. Egy zsákfalu, azt kérek. Messze minden hangos úttól. Ne zümmögjön az autópálya még a távolból sem. Holnap átjön a szomszédnéni, megkávézunk, mert vele jó, vele lehet beszélgetni, nem csak a felszínen, aztán húzok új szemüveget beszerezni, aztán irány két nap Devon. Kedvem lenne haza se jönni, csak elbújdosni valahova a hétvégére, lehet, hogy meg is beszélem az emberrel, még szerencse, hogy ő megérti. Most már meg, régen nem értette. Na húzok kivasalok valami ancúgot a bulira.