nem fogy

a pie. A kertészetekben is csak lézengenek az emberek, ha betérnek, akkor is csak öntözőkannát vagy napernyőt vesznek, növényt alig. Az ország egyik leghíresebb virágfarmjára járok gyakran, még úgy ahogy virág van, de a minőségük messze nincs a korábbi évektől, a mennyasszonyok meg nyafognak, hogy nincs az a virág, amit elterveztek, tavaly. A Tóvidéken már öntözési tilalom van, apadnak a víztározók. Eléggé vicces ezt most átélni, fejfájás és nyüszögés nélkül. Éjjel megfordulva alszom, mert akkor pont az ablak mellé esik a fejem és érzem, ha mozdul a levegő valamit. Az ember nem fordul, ő köszöni, a megszokott helyén akar aludni. Viszont így elég nagy az esélye annak, hogy egyszer fejberúgom.

a rajzos

mókán a végén már jót szórakoztam. Emberek és a hülyeségeik. Mindenki ki volt öltözve, fehér ing, mintha egy gin party-ra mentek volna, könyörgöm, a falu végén a kertészetbe’ mentünk szalmabálákon rajzolni. Váá. Gondolom munkásnak nézett a szervező csaj (aki amúgy is csak akkor áll velem szóba, ha kell neki valami), mert a csajt, akivel éppen beszélgettem, megkérdezte, hogy mit kér inni (a jegy árában benne volt egy ital), de engem nem és már libbent is tovább. Így indult. Botanika rajzolás. Érdekesen tanított a csaj, aztán hogy menjen mindenki keressen valamit, aztán rajzolja. Téma temérdek. Főleg egy-egy virágot választottak az emberek. Fogtam magam, beültem a kert egyik sarkába, a szilvafa alá, és lerazjoltam a sufnit, ablakkal, meg előtte a sok sok növénnyel. Azt mondták tetszett nekik a hozzáállásom. Örülök. Mert nekem a szervezőké nem, de sebaj.

Ma elmegyek fodrászhoz. Öt perccel nyitás előtt érek oda. Nem feszegettem volna az ajtót, hanem megvártam volna, míg kinyit, persze. A lány kint cigizik, majd közli velem, hogy hú de korai vagy (én meg nem mondtam, hogy hú de későn nyittok, fél tízkor basszus, nekem addig már fél nap lement). Oké, bementünk. Kezet se mosott, úgy vágta a hajamat. Majd megőrültem. Alig vártam, hogy hazajöjjek hajat mosni. Mindig ez van, ha nála vágatok. Ha Sopronban, akkor akár egy hétig is kihúzom hajmosás nélkül (pedig aztán én minden nap mosok). Namindegy.

Szombaton esküvőt virágoztatott fel egy virágos barátnőm, s megkért, hogy fotózzam le a munkát. Egy másik lányt is elhívott, ő is virágos, rengeteg munka volt, fél nap elment vele, mire mindennel végeztek. Az utolsó dolgok már akkor kerültek az asztalokra, amikor a kéteringesek elkezdék feltenni a poharakat, tányérokat. Figyeltem, amikor a főfő elmondta mindenkinek, hogy hova kell a kés villa kanál, szalvéta hogyan kerüljön a tányér alá, stb. Tökszép volt minden. Ez a besegítő virágos lány, ez úgy odatette a végső jázmin ágakat, hogy sokszor ment a villa a másik tányér alá, a kanál meg átcsúszott a késhez, de tényleg, nem lehet ilyen dolgokra már figyelni?

Néha annyira idegesítenek az emberek, miközben sokan meg annyira feltöltenek. Nehéz az élet, mi?

tanulni,

azt kell mindig, nagy baj nem lehet. Most pont nem erre gondolok, ami ma este lesz, hogy megyek rajzolni, botanika rajzkurzus, ginnel. Nem gondoltam, hogy elmegyek rá, de a szomszéd csaj szervezi, az, akinek megcsináltam a felvételijét az állásra, ahonnét most egy év után felmondott, miközben kétszeresére bővítik a házukat és mondja, hogy fogalma sincs, hogy miből fogják kifizetni, ki érti itt néha a népeket, na ő, mivel a cégénél szerzett nekem pár fotós munkát, gondoltam, hogy támogatom és így elmegyek erre a privát szervezésű eseményére, mert ezzel akar majd foglalkozni. Itt lesz a faluban a kertészetben, a svédlánnyal lesétálunk majd együtt, jót szórakozunk biztosan.  Ez a szomszédépítkezés egyébként, ez teljesen elvette a kerttünktől az elzártságát. Ahol kint ebédelni-vacsorázni szoktunk, na ott már konkrétan látják a tányérunkon a kaját, pedig nem a rögtön, hanem a kettő-három szomszédék terjeszkednek, terrassed, így egyszerre ketten, hogy azzal is csökkenjen a kiadás, de Éva, el sem hiszed, olyan boldog vagyok, tizenkétezerből meglesz az új konyha. Eh. A szomszéd néni, aki hatvanhat éve él itt, szegényt baromira megviseli, hogy mellette hirtelen dupla akkora lett a ház és a teraszáról konkrétan egy hatalmas falat lát már, nem a kék eget. Csinált már ez a csaj privát eseményt, valami wellness jógás nap volt, megkérdezte, hogy van-e kedvem elmenni fotózni, cserébe kapok egy ingyenes belépőt. Hát nem tudom, hogy hogy képzelte, melyik kezemben fogom a fényképezőt, miközben éppen lefele néző kutyát próbálok megjógázni. Na mindegy, mondtam, hogy nem. Néha annyit szórakozok ezeken az embereken. Gondolom ők meg rajtam, hogy nálam a party drink még mindig a tea, hihi.

Viszont mondok ennél érdekesebbet. Megkaptam az első külföldi felkérésemet. Nem az, hogy innét azt mondja egy lap, cég, akárki, hogy menj el külföldre és fotózz le nekünk valamit, hanem a külföld írt, hogy menjek oda, mert én kellek nekik. Úgyhogy ha augusztus, akkor Normandia.

aludni

kell rá, majd reggel kimenni járni, jó korán, a határba’, hagyni kell, hogy megcsapjon a búza nyári száraz illata, aztán jöhet az új nap. Jövök megyek a házban, majd bőgök egy sort, hogy miért itt vagyok, miért nem én ápolom a mamát, aki egyébként is hova tűnt, hova vitte a parkinson, hova lett a kertje és az anyám miért vágat ki minden fát? Mindjárt megyek fotózni egy kurzust, ahol a Katalin meg a Vilmos esküvői virágosa tanítja majd a népet. Én meg dokumentálom azt. Ez a két világ, ami a fejemben keveredik sokszor, teljesen felőröl.

Haddon Hall

Itthon

hazafelé az egysávos úton
smaragdzöldrobbanás a mező
majd pollenvarázsigékre
gyermekkori emlékek
ugranak elő az árokból
táncra perdülnek
retinámon a házak emberek
ahogy rombuszba dől és
kifényesedik a sosem
mozduló látóhatár –
mintha csak hosszú álom után
az érzékszervek boldog ébredése
az az összehasonlíthatatlan
remegés a gyomortájékon
ahogy ezer szivárványszínű inger
csap le rám sisteregve
és üzeni kérlelhetetlen szeretettel
itthon vagy

Lázár Balázs

itthon

végre. Rengeteg kilométer után. Kedd reggel egy festő-fotós házaspár otthonában ébredtem, teljesen feltöltött, irtó jó volt egy estét és egy reggelt náluk tölteni. Nincs mosogatógép, nincs ikea, nincs kenyérpirító, vízforraló, ilyesmik. A hegyekre van kilátás. A hegyek már hiányoznak. Hétfőtől szerda estig hegyek völgyek között jártam, gáz, fék, gáz, fék, jajj hol tudok megállni, jajj micsoda kilátás, fék. Ott végre huszonfokok voltak, reggel tizenfokok, felhőket is láttam. Esőt még mindig nem. Ma estére mondanak, dübörög is a fejem, de csak fájjon, ha az hoz esőt.

kicsit

bestresszeltem. Jön egy újabb őrült hét. Az ember meg jófej, pakol nekem mindenfélét kis hűtőtáskába, felvágja a dinnyét, dobozba teszi, villát rak be mellé. Tegnap egész nap kimenőztem, barátnős találkozás, nagyonnagyon rég be volt már tervezve, induláskor üzenek, hogy mikor érek haza, belépek az ajtón, kész a vacsora. Ő meg megnézte a meccset nyugiban, meg bevásárolt (mit lehet azon szeretni??), úgyhogy mindenkinek jó napja volt. Ma meg, eljön velem egy nyílt napra egy kertbe, ahova amúgy is rengeteget járok fotózni, de legyen már egy icipici közös program, ráadásul mindenkit ismer ő is, egy falubéli pár csinál cream tea-t meg gin and tonicot, remélem. Én meg hadd lássam a barátnőmet, aki jegyszedő lesz, végre hadd lássam, hadd halljak egy kis emberi szót, olyan jó vele beszélgetni, nem tudom elmondani igazán, annyira értékes beszélgetések ezek, soha nem kioktatós, leosztós, amihez elég sok oldalról hozzá vagyok szokva, főleg otthonról. Na mindegy. Bestresszeltem kicsit, irtóra elfárasztott a múlt hét, holnap újra három órás út előttem, mert megalszom háromnegyed úton, hogy ne legyen túl sok, meg hogy találkozzak egy festő-barátnővel, lássam a stúdióját és a naplementében beszélgessünk Virginia Woolf-ról. Például. Északon holnapra tíz fokkal hűl, mesebeli. Nem akartam útközben megállni véletlenül sem, de most már kezdem magam meggondolni és egy újabb (vagy kettő) falut megnézni a peak districtben. Ha aztán itthon leszek végre, sőt, a svéd boltban dolgozok két napot a jövő héten, na akkor majd jó sok képet teszek fel a blogra. Na, már jobban is vagyok.

lehetne

azért ennél rosszabb is ám. Például lehetnék egy barlang mélyén, remélve, hogy élve kijövök. Lefogadom, hogy ők bármit megadnának ezért a napsütésért. Ugye. A benzinkutas meg azt mondja, hogy örüljek már ennek az időnek, neki a tizenöt fokban kell ülnie, hogy a csokik ne olvadjanak, az üdítők hidegek maradjanak. Viszont egyet mondok. Nálunk marad a hőség, de a jövő heti utam északra visz és vasárnapról hétfőre tíz fokot esik. Mit tudok nyavalyogni a hőség miatt, mi? Pedig most jól is esik ám, komolyan. Annyira szépek a reggelek és az esték, hogy csak. Mint gyerekkoromba. Néha sírhatnékom is van. Ja, igen, túléltem az estét. És ilyen szép volt a reggel.

legyen

írásos nyoma valahol, bár az embernek is elsírtam, hogy be vagyok tojva, mint a fene. Egy igenszép kertet jöttem el fotózni, Devonba. A kerttulaj kerttervező a helyi inn-t ajánlotta megszállni. Egy fogadó, lent a pub, fent meg szobák. Na, kiderül, hogy 11-kor ez a pub bezár és a szobák mind üresek, kivéve az enyém. Nincs fürdőm, ahhoz ki kell mennem, ráadásul egy másik pici folyosóra. Ez valami többszázéves zegzugos kis régi fogadó. Egyébként meg jól néz ki. Tv nincs, az nem is köll. Wifi sincs, az kéne. Arra tudok a matávnál menni (na jó, a brit, csak én mindig matávozom). Reggeli nincs, csak 10-kor nyit majd a pub, addig itt egy lélek sem lesz, rajtam kívül. Nekem 4-kor lépnem kell, de majd ha az is kinyit, a helyi kávézóban reggelizhetek. A kert  két perc kocsival, reggel én oda elhúzok és még reggelizni se jövök vissza a faluba, sőt, még kétszer jönnöm kell ebbe a kertbe, de tojom le, keresek másik szállást, sofort. Ha az éjszaka leple alatt nem gyilkol le senki! Na, erre akartam kilyukadni.

kérdi

az egyik garden editor, akivel sokat dolgozok, hogy hogyan bírom ezt a meleget? Azt mondtam neki, hogy úgy döntöttem, hogy jól bírom. És tényleg jól megy ez most. Minden, minden, minden a fejben dől el. Ez a nagyongazdag család, ahol a hét elején voltam, na ott a ház egyik felén van egy kis vékony víz sáv (majd képpel illusztrálom). Éppen arrafelé fotóztam a fenti egyik hálóból, amikor a férfi megjött munkából, egyből feljött, megkérdezte, hogy jó napom volt-e (egészen meghatott ám), aztán mondja nekem, hogy ez a víz, látom-e, ez feng shui alapján van, a víz errefelé jön, ez hozza be a gazdagságot. Mondom neki, hogy hú, úgy látszik ez akkor bejött. Elég jót nevettünk. Valamilyen szinten elhiszem én a feng shui dolgait, de leginkább ott is az van, hogy amiben hiszünk, amit fejben elképzelünk, azt már meg is teremtettük.

Én így teremtgetem a Balafon-felvidéki gyümölcsöst. Panorámával a Balatonra.

nyolc

hete nem esett. És még nem látni, hogy mikor múlik el a harminchoz közeli idő, minden áldott nap. A kert, ahol most fotózok, az a zöld gyönyörű gyep, na az roszog a talpam alatt és csupa világosbarna. Hogy azzal mit fogok kezdeni, azt még nem tudom. Egy 10 hektáros kertben vagyok. Egyharmada egy tó, van erdő is, de rengeteg házhoz közeli, konkrétan kert. Hát a többiről meg mit mondjak. Azt hiszem, hogy ennyire gazdag családnál még nem jártam. A pasi eléggé ismert is, folyamatosan az év cége vagy az év főnöke díjat kapja, s tényleg, roppant jófej, mindenki. A ma esti fotózás után vacsorára invitáltak, a kertben. Ma a reggeli és az ebéd is ott volt, most éppen pihegek hűvösön, szieszta. Eredeti Miró a falon, azon már meg se akad a szemem, de azon sem, hogy egy kis karib-szigeteki szigeten van házuk, oda mennek egy hónapra, meghívtak, de jegyet nem adtak hozzá. Kár.