lefordultam

a főútról a kisútra. Egy sávos. Először azt hittem, hogy rossz útra kanyarodtam, majdnem földútnak láttam, de aztán csak mentem, rádiót lekapcsoltam azonnal, a kocsit megállítottam, kiszálltam, váá, hova jöttem. Kép, kép. Kocsiba be, ötven méter, kép, kép. És így tovább. Itt ott egy ház. Könnyen megtaláltam az övükét. Sehol egy lélek, de ilyen egysávos úton én mondom nem tartom fel a traktorforgalmat, kiszálltam, kinyitottam a kaput, betolattam és kész. Egy kutya jött csak köszönteni, vigyáztam, hogy ne tolassak rá, aztán becsuktam a kaput és elindultam befelé, a ház hátamögé. Éppen reggeliztek, de addig nézzek körbe, aztán kávézunk és utána csinálhatok képet Dan-ről. Nézzek körbe. Anglia egyik legnevesebb kerttervezőjének magánkertjében. Nézzek körbe. Dan Pearson-nál. Nézzek körbe. Körbenéztem. Csodáltam. Imádtam. Imádom. A kertjét, a kerttervező-szemét, meg hát magát a pasit. A pasija is ott volt vagy talán már a férje, nem is fontos, ő is egy annyira jó ember, á, eszement az egész. A kutyával labdáztam. Kerestem gazokat. Nem találtam. Elkészültek a képek, aztán eljöttem. Ajánlott egy csuda kertészetet a közelben, oda beugrottam. És az autópályán azt gondoltam, hogy meg kellene állni bőgni. Kiengedni. Feldolgozni. Most nézem a képeket és fel sem fogom.

Megjött a vihar. Leszámítva, hogy a kutya szegény nem bírja, nagyon szenved, nekem most jól esik, nagyon.

huh.

most már látom az alagút végét, kicsit lemaradásban, totális elúszásban. Na, de ahogy gondolni szoktam, ebből is tanulok. Főleg abból, amikor még egy köszönöm sem jön vissza néha. Aztán olyan is van, hogy az ügyfél lehordott, hogy micsoda képek ezek, hogy ő ebbe rengeteg pénzt fektet, az új arculata, és akkor adok neki ilyen képeket. Mondja egy nappal egy nagyon fontos munkám előtt, az ember meg magyarázza, hogy most ezzel ne foglalkozzak, menjek már aludni. Csak lestem. Nem is értettem, mert amíg a képek készültek, látta, külön kérése, hogy úgy fotózzunk, nem volt velük baja. Aztán csak kibökte, hogy rájött, hogy nem jó az íróasztala (nem passzol az új arculathoz), nem tetszik magának, hogy széle-hossza egy, már bocsánat, így van, és hogy úgy fotózzam, legyek szíves, hogy ő ne látszódjon, de mégis.  Ja, meg még azt is hozzávágta a fejemhez, hogy túl sokat dolgozok és ő egész napra kibérelt engem, akkor az előtte napot miért nem pihenéssel töltöm, miért munkával, mert akkor az ő napjára nagyon fáradt leszek. Bocsánat. Na de végül úgy búcsúztunk el, az utolsó fotózás után, hogy megköszönte háromszor, hogy ilyen türelmes voltam vele és elviseltem minden hülyeségét és még át is ölelt. Én meg láttam benne, hogy nem velem van a baja, leginkább saját magával, de azt oldja is meg maga. Rengeteg mindent köszönhetek az előző munkámnak, brutál sokat tanultam, hogy hogyan kezeljünk nehézkes embereket. Talán őket könnyebb is, mint az állóvizeket. Na jobbra el, fel kell vennem egy rendelést anglia egyik legnagyobb kerttervezőjének, hozzá megyek ugyanis holnap, de ha már megyek, akkor itt helyben van egy igenszuper kertészet, onnét ha el tudnék vinni neki ezt meg azt. Hát el hát.

a Chelsea

Flower Show-n jártam. Lassan egy éve, hogy Somersetben egy gyönyörű kertet fotóztam, ami mellesleg egy RHS (Royal Horticultural Society) nagyvalaki kertje, ő maga tájépítész. A House&Garden megbízásából mentem. Ott is aludtam, a nagyházban, szép emlékek. Nem szerette azokat a képeimet a nő, amiken csak egy-egy növény, virág volt, neki a nagylátkép kellett, mert az egy növény, egy virág, az nem mond semmit, az bárhol lehet. Igaz is. Jövök a Chelsea nagy pavilonjában, ahol rámszóltak, hogy ne járjáljak arra, mert éppen zsűrízés van. Ahogy ezt kimondta a biztonsági őr, máris jött felém ez a bizonyos nő, hogy évaaaa, puszi ide, oda, bemutatott a zsűri tagjainak, elmondta, hogy micsoda csodálatos képeket csináltam a kertjéről tavaly és így és úgy, mire a zsűrifőnök azt mondja, na jó, csinálhatsz L-ről egy képet, ahogy zsűriz, ha szeretnél. Oké, odébbállok, hogy honnét lesz a kép, jön a biztonsági őr, hogy de nem megmondta az előbb, hogy nem fotózhatok? De hát mondom a zsűribácsi megengedte. Erre odament hozzá, megkérdezte, a zsűribácsi meg fogta a fejét, hogy nem hiszi el, hogy tényleg megengedte, hogy csináljak egy képet, majd mosolygott mindenki, vicces volt na.

Ma pedig küldi a House&Garden a cikket, hogy milyenre rakták össze, küldjem hozzá a nagyfelbontású képeket. Még nem tudom, hogy szeptember vagy októberi számban lesz-e, majd megmutatom.

sikerült,

átvészeltem három megállás nélküli napot. Az ember a hős, vacsorával várt minden este, aztán kelt velem négykor minden reggel. Teljesen le is barnultam, de csak a fejem, a két karom és a nyakam, ha rövidnadrágra váltok, az elég vicces. Most pedig elő a képekkel, de legalább már itthon. Itt most jön majd hosszú hétvége, kinéztem egy kiállítást, de először, letakarítottam szépen az asztalomat és egy csodás esküvővel kezdem a napot. Jajj, el ne felejtsem mondani, hogy igen láttam Monty Don-t és kezet fogtam Dan Pearsonnal, beszélgettünk, megköszönte az olasz képeket, a férje még puszit is adott, teljesen szerelembe estem. Majd mesélek erről, arról még.

már éppen

jöttünk volna el a tegnapi fotózásról, amikor a vörösbegynek kitett tortamaradékot ellopta a páva. Mint a mesében, tényleg, bár igaz, hogy napok óta nem alszom rendesen, a táplálkozásomról ne is beszéljünk, a reggeli “teázó az erdő szélén” fotózáson persze süti volt reggelire, sok sok autóban ülés, de a rádióban szuperjók a műsorok, kivéve, amikor az esüvő a téma, fel tud bosszantani. Kisöprik a hajléktalanokat Windsorból, el a hálózsákokkal, majd jönnek a tátogatók, nekik szabad az utcán hálózsákban ott éjszakázni. Vá. Úgyhogy ma se tévé, se rádió, max porszívó, de legfőképpen gazolás és zennnn.

Upper Slaughter

EO

Some people, weak people, fear solitude. What they fail to understand is that there’s something very liberating about it, once you realize that you don’t need anyone, you can take care of yourself.

mit is mondjak,

leginkább azt, hogy alig vártuk, hogy a Henry-t hazahozzuk, két hétig volt kutyatáborban, nagyon szeret ott lenni, picit fogyott, nem hátrányára. Az hazautat majdnem végigbőgtem. Annyit bőgtem az elmúlt két hétben, mint az elmúlt öt évben sem. De eldöntöttem, hogy nem hagyom, hogy a szemétláda anyám tönkretegye az életemet, hogy beárnyékoljon minden jót, ami velem történik. Mikor hétfőn megkértem, hogy ne a mama nyugdíjából alkoholizáljon, akkor jól összekaptunk, hogy ő nem is iszik, odavágta elém a vérképét, hogy nézzem meg, az ő májának nincs semmi baja. Normális? Az ember azt mondja, büszke rám, hogy beszéltem vele, de hát falra hányt borsó. Na mindegy, ő nem iszik. Aztán tegnap, mielőtt jöttünk, én voltam a legjobb barátnője, jajj de jó lett a hajad, jajj neked egy ráncod sincs, jajj te olyan vagy, mint a soproni öreganyád volt, annak voltak ilyen vastag bokái.. vááá. Ezeket a poharakat hol vetted? Az Erzsi néni adta, a mami házából, én vigyázok már rájuk, pakoltam el nagy gonddal őket. Elviharzott, majd elővett egy göncöt, amit valami osztrák dobott ki, ő meg megvette pár fillérért valami piacon, hogy az is kézzel készült ám, vigyem el, mondom nem viszem, nem kell, vagy elviszem a kukáig, ha gondolod, de ezt nem mondtam. Ja, sík részeg volt, be sem állt a szája, komolyan rettentő szánalmas. A Tóth Krisztina egy egész novelláskötethez tudna meríteni ott. Én be is fejezem a témát.

Na itthon a kutya. A kert csupa csupa csupa zöld, atyaég, olyan szép. Gazos is, de hát az is szép. Rengeteg munka van előttem, annyira várom, hogy dolgozzak, hogy elővegyem újra az agyamat.

Ez pedig a falu postaládája a képen. Ide dobok be minden hazamenő lapot.

csak a klausztrofóbiám

állít meg attól, hogy anyák napján csúnya bűntényt kövessek el. (nem bírnék egy cellában megmaradni) Mamával sütünk. Gondoltam, hogy majd ketten, kettesben. A mama nem tudja ám meggyúrni, majd hagyd hadd gyúrja kicsit, aztán gyúrd össze te rendesen. Mama teljesen jól gyúrta, tovább tart Parkinsonnal, de ugyanolyan szuper lett. Ne tegyél bele annyi lekvárt. Ne így tedd bele a tepsibe. Ne a tepsinek ezen a felén kezd a sort. Kifolyik majd a lekvár. Zárd le a szélét. Anyu ne úgy nyújtsd ki. Anyu hagyd a Vicát, majd beleteszi a lekvárt, te nem tudod. És ez így, két órán keresztül. Szerencse, hogy a nagykés nem nálam volt. Anyu hagyd, még nem sültek meg. Majd a Vica kiveszi. A tepist ne oda tedd, hanem ide. (fél centire arrébb) Még jó, hogy vannak olyan emberek a világban, akik mindent tudnak és mindent jobban tudnak, egyébként mi lenne velünk? Hogyan sülne meg egy sütemény, hogyan tudnánk borsót ültetni vagy egyáltalán a sírra a virágot hogyan tudnánk odatenni. Áh. Úgyhogy orgona ága. Megyek is, szedek is.

SaveSave