az egyik ügyfelem ma reggel, hogy köszöni jól van, és szerencsére nem kemó, csak sugárkezelést kap, januárban egész hónapban, ami azért jó, mert februárra, mire jönnek a bárányok, már tud dolgozni rendesen. Ez a nő bámulat, mindig erőt nyom belém. A férje vonat elé ugrott tizenegykét éve, akkor költözött ide a faluba, majd elkezdett birkákat tartani, aztán kiköltözött a birkákhoz pár éve, vett oda egy kis faházat, baromi otthonos, ott él, a rengetek birkával, lóval, alpakkával, mindig újít, mindig versenyekre jár, mindig minden rendezett, szép, tiszta nála, az állatok maguk is. És mindent teljesen egyedül csinál. Most, hogy mellrákkal diagnosztizálták, egy időben azzal, hogy kiugrott a válla, amikor egyszer elesett egy birkat után szaladva, gondolta, hogy felvesz pár órára egy segítőt. Ennyi. Mondom neki, hogy szívesen kimegyek néha segíteni, az ember is, úgyis farmot akar mindig, meg állatokat, hát kérem kanapéról űlve nagyon jó azt akarni, menjen, na de ez a nő köszöni, ő mindent egyedül. Ezzel a résszel nem értek teljesen vele egyet, na de mindegy is, bámulatos, amit csinál. Persze tudom, hogy mindenkinek van ilyen ismerőse, nekem több is, szerencsére, akik nyomják az erőt.

Na összekapom magam és nem csinálok bolhából elefántot, amikor krvára fáj a fülem, a torkom, a hátam, mi az, de tényleg.