zöld

hol van

a szeptember, atyaég. Találtam egy hirdetést, azonnalsos nevelőszülőket keresnek gyerekeknek, ha van egy szabad szoba a házban, akkor mostazonnal, fel is kerestem őket, hát erre azt mondják, hogy a mi környékünkön nem, bocsánat. Gondolom nagyvárosok, mencseszter, börmingem, ezeket én úgy kerülöm, ahogy csak tudom, de a gyerek meg szerencsétlenek, nem választanak, sajnos. Mi csak vidéket, meg mezőket, erdőket, kertet, kutyát tudnánk beleadni. Majd lesz más. Szép az ősz, amúgy. Ülök a listám felett, húzok ki belőle dolgokat folyamatosan. Leadtam az első munkámat az English Garden-nek, olyan félelmetesnek tűnt mindig, kapcsolatba lépni ilyen lapokkal, aztán közlik, hogy ők ismerik ám a munkásságomat, aztán megy a levelezés, mintha ezer éve. Egy bácsit fotóztam, de nem is bácsi, nem az az életkor még, de az is mi, hány éves kortól bácsi valaki, meg mondjuk bácsi csak kedves idős ember lehet, a nem kedves, nem lehet bácsi, nekem talán nyolcvan? de nem is középkorú, na egy ember, aki tölgyfából fabrikál táblákat. Annyira lelkes volt és olyan büszke mindenre, amit csinál. És dolgozik, dolgozik, megállás nélkül, lelkesen. És van még sok ilyen, keresem, kutatom őket, de sokszor csak úgy az utamba gurulnak.

ősz

amikor

azért kell kitenni a lábamat itthonról, hogy a teámhoz tejet vegyek, az boldogság, csak ne kellene kocsiba ülni hozzá, de hoppá, hol a bringám, ugyanúgy lesz tej, csak tovább tart.

egy éve

ma, hogy aláírtuk a lakásszerződést. Nagyon kalandos körülmények között, mert késtünk majd egy órát, az ügyvéd meg nem vette olyan jó néven ezt, amit megis értek, ráfogtuk a budapesti forgalomra, pedig a villamos ment ám rendesen. Igaz, hogy nem járunk oda, nem látjuk, csak nagyon ritkán, de mégis olyan, de olyan jó érzés, hogy van, valami icipici biztonságérzet ez nekem ebben az őrület világban.

hatvan

hossz, az időm is javul, meg az állóképességem úszóképességem. Azt mondja a pasi, akivel a sávon osztoztunk, hogy menjek csak én, mellúszásban ő nem tud engem lekörözni. Hát örültem ám neki, mondjuk ha átkapcsolt gyorsra, akkor elhúzott, de olyat én meg nem tudok vagy nem próbáltam vagy csak jó nekem a mell. Nem tudom, hogy hova ment a szeptember, csak rohan, villámsebességgel. A múlt héten egy elrontott fotózást korrigáltam (ezt nem vallom be soha senkinek, ezt most megmondom), aztán ha már ott voltam messze, akkor elugrottam ide, rengeteget gyalogoltam ott is, de már alig vártam, hogy egy teához hozzájussak, még jó, hogy az aztán mindenhol van, bármerre megy az ember, erről jut eszembe, csinálok is egyet, totális káó vagyok, mert úszás után takarítottam ezerrel, mint akinek muszáj, de hát ha vendég jön, nagyon várom. Viszont most már nem fog az agyam, még dolgozni szerettem volna este, az ember mindig azt mondja, de hát hétvége van, bolond, dolgozz majd a munkanapokon, de mióta nem a vállalatnál dolgozom, hanem magamnak, én mindig dolgozni akarok, megállás nélkül, még még még. Viszont előtte egy tea.

hygge,

na az van! a puha pléd alatt, tűz mellett, gyertyák, pont ilyennek képzeltem el a hétvégét, a hosszú hét után, mondtam is a kutyának, hogy ugye, de szerencsések vagyunk, ő meg én, gondoltam. Délelőtt a templomba mentem, holnap aratás ünnep lesz, csak egy kis mise este, aztán evészet a faluházban. Szóval a templomot díszítettük, majd az éva megcsinálja az oltárt, mondja a farmer anyja, aki azt hiszi, hogy ő itt a főnök, de higgye csak, ha neki attól jobb, úgyhogy odaadta az oltárt, alkossak amit akarok, kétoldalról, hatalmas, látványos, remélem jövőre kapok kisebb feladatot. Aztán beírós voltam, valami templomokat lejárós bringás nap volt ma, de sokan nem jöttek, egy órát én is őrködtem, hogy aláírok meg matricát adok annak, aki a mi templomunkat is érinti, de nem jött senki, így megteáztunk, megsütiztünk, mert azt meg egy család csinálta, vagyis az ikrek, olyan tizennégyek lehetnek, az ógörög a kedvenc nyelvük, annyit mondok és nem viccelek. Egy csomó sütit sütöttek, a bejött pénzen pedig mennek majd Görögországba, felét meg odaadják a templomban, rendesek. Az ember is átugrott, mert megkértem kedvesen, meg a szomszédnéni, aki négy hete még a kórházban volt és alig tudott menni, most meg már vezet, kocsit, de azért holnap mise előtt menjek be érte és vezessem át az úton, gyalogolni nem megy olyan jól. A múlt héten végre rávette magát, hogy vegyen egy mosógépet, mert eddig, egész életében, kézzel mosott. Februárban lesz kilencven éves. Na ilyen ez a szombat. (Meg mosás, takarítás, de nemfőzés, maradékgulyás. Igenjó lett.)

végre

itthon. Esik az eső, hálisten, rengeteg bent a munka, fotós is meg takarítós, az ember meg gulyást rendelt vacsorára, hát legyen. Megjártuk Belgiumot, aztán egy távoli fotózás, pikkpakk, ezerháromszáz kilómétert vezettem szeptember kettő óta, hát mit ne mondjak, jól esik most csak majd a boltig elmenni. Meg aludni, mert reggel korán kelés, végre kiadódott az izabella, szerződést aláírni, visszaküldeni, gyorsan, időre. A lány, aki kiveszi, ezerkilencszázkilencvennyolcban született. Szerintem elírták, nem tudom szóljak-e nekik, ilyen nincs. Ugye? Namindegy. Tea van, szakadjon az eső, a henteshez esőkabátban is el tudok menni, meg kenyeret is venni, pedig minden nap kovászt tervezek gyártani, hogy majd, na de majd télen, pékséget indítok, ellátom a falut kenyérrel, a farmról lesz tojás, ki se kell mozdulni.