Semmi himnusz

Mintha már nem érhetne ártalom.

Hirtelen semmi súly a vállamon.

Mintha köldököm mögött sütne a nap.

Mintha minden kicsit hamarabb

történne, mint ahogyan várom

s nem volna se életem, se halálom

se jó, se rossz, se fájdalom, se vétek.

Mintha út nyílna ott, ahova lépek.

Hirtelen nincs se kívül, se belül.

Mintha a világ volna egyedül.

Mintha az előbb volna az után.

Mintha túlvolnék a haláltusán

s innen azon, amibe belehaltam.

Mintha keresztülsuhanhatnék rajtam

és mindenen, ami feléled.

Mintha belélegezhetném a mindenséget.

László Noémi

nem,

még mindig nincs kompjúter, mármint a képezős, pedig le kéne adnom egy nagy munkát, még szerencse, hogy a képekhez hozzáférek és szereztem átmeneti megoldást. A kert tele krókusszal, egy-két helyen a fű is. Ha egyszer azt mondaná nekem valaki, hogy két virágot nem ültethetsz soha, mi lenne az, akkor a krókuszt és a levendulát választanám, aztán meg ilyenkor meg mégis tudom szeretni őket. A hóvirágoknak lassan annyi, a nárciszok már vagy virágoznak vagy nagyonbimbósak, a falu nárciszai meg, hát amiket kiástak a munkások, ki tudja, de még mindig megy róla a levelezés, de már más károkról is. Élmény ennek a közösségnek a tagja lenni. Ja, a kiskutyát meg megnyírják szombaton, már nagyon bozontos, majd akkor a füvek-ágak se akadnak bele annyira, meg a bogáncs, mit tud szenvedni, amikor egy szál fűszál a lábához ragad, képes megállni, leülni és nem mozdulni. Amíg meg nem szabadítom tőle. Vicckutya.

a kertben

Szakvélemény

Könnyű a dolga annak, aki várni tud.

Akiben nem kelt légszomjat az alagút.

Aki örül, hogy lába, karja, szíve van.

Aki keveset, de halálos biztosan.

Könnyű a dolga annak, aki lát.

Látja a szakadék fölött saját magát.

Látja, hogy miért nem zuhan bele.

Akinek van dühe, de bír vele.

Könnyű a dolga annak, aki tenni mer.

Aki a tetthez nem tanakszik senkivel.

Aki ha lép, nem vissza vagy tovább,

mert itt is, ott is csak a pusztaság.

László Noémi

vasárnap délután.

az eső csapkodja az ablakokat, hideg van. Henry összekuporodva alszik, én a fényképezőt próbálgattam (mutatnék képeket, ha nem döglött volna be a kompjúter), mindjárt a kandallóba is befűtünk. Szóval na, klassz nyugis vasárnap. A falu pedig emailezik. A téma: nárciszok. Két hete már, hogy a falu fel van túrva (valami kábelvezetés, még jelzőlámpáink is vannak) és mivel jövő hétvégén állítólag távoznak, gyorsan el kell dönteni, hogy mi legyen a nárciszokkal, ki tudja, hogy hol mit ástak ki, kinek vannak régi képei, hogy nézett ki az útszéle (tömve volt nárcisszal, jól emlékszem), s most akkor ezt majd le kell verni az útfeltúrókábeleseken, mielőtt távoznak. Ha sütne a nap, lehet, hogy mindenki a kertben matatna, na de így percenként növekszik a körímél, jönnek mennek a vélemények, én meg elég jól szórakozok ezen a végtelen nyugis vasárnapon.

amikor

a csütrötök a péntek, akkor jó. Hetek óta nem jutottam el a postára, kisfalusi élet hátrányai, de ha kinézek az ablakon, akkor napfelkeltében és naplementében is látom a borjúkat, napról napra változni, falusi élet előnyei. Már korán van világos, elkezdtünk újra a kedvenc tölgyfáimhoz járni a kiskutyával, idén még nem is voltunk, tavaly is ősz végén talán. Szeretek sétálni arra, csak leveszem a pórázról a Henry-t és megy szanaszét, szimatol, köbö minden egyes fűszálat, én meg tudok csak állni és nézni a napot, meg elképzelni egy csomó mindent (hajlamos voltam azt, ami nincs, de most már ügyesen azt, ami van és ami lesz), aztán amikor szólok neki, hogy erreeee, akkor jön, szalad a kis vidám képével. A hétvégén elmegyünk túrázni egyet, olyankor az ember a kutyás, én meg a fényképezőcipelős. A hétvégén nincs rögbi, még az is lehet, hogy  tavaszinagytakarítunk, mert aztán kert-kert és vége a benti létnek.

*

tesztkör

husagyó,

az van ma, husagyó kedd, úgyhogy én három palacsintával nyitottam a napot, egy fagyos reggeli kör után. A maradék palacsintát meghagyjam az embernek vagy ne, inkább nem, azt hiszem, majd a böjtben leszek jófej, addig már minek. 

hétfő

koraeste van még csak, de mintha öt napot dolgoztam volna le megállás nélkül. Egyszer azért felálltam, ebédszünetre, három körül, ja, meg előtte egyszer még csináltam egy teát. Ilyen jó itthonról dolgozni. Na jó, tényleg jó, mert ha még ezek mellett hallgatnom kellene irodai csitcsetet, hát akkor lennék totálkész. Most leültem megírni a svéd házim második felét, legutóbb volt egy perfect meg egy mycket bra házim, elvileg tudok vásárolni, nyaralásból képeslapot küldeni és leírni apróra szobabelsőket, kis virágos párnával és hosszú vázával, amiben három szál vörös rózsa van. Néha az ikea honlapjától kérek segítséget, elég vicces, pl. azt sem tudtam, hogy mi az a kiságy, előbb megkérdeztem az embertől, aztán néztem meg angolról svédre, de az még véltlenül se jutott eszembe, hogy magyarról is nézhetném svédre, elvégre is angolul tanulok svédül. Máris kikapcsoltam, köszi. Aztán meg, amikor ilyen napokat kell lenyomni a munkában, majd holnap, amikor megjön az új fényképezőm, akkor majd mondhatom, hogy valamiért valamit. Holnap meg együnk sok palacsintát!

még

nyár végén csináltam ezeket a virág-virágmag képeket, aztán jött a gondolat, hogy jelentkezzek erre a pályázatra. Mivel a Portfolio kategóriában indultam, eleve nem volt esélyem a nagy első helyet megnyerni, de döntősként is marha boldog vagyok. A képek most ki vannak állítva a Kew Gardens-ben (hú, elég jó volt a ceremónia, botanikus koktélokkal – füstölt kakukkfüves gin, nekem, aki már a fűszernövény szótól is irtózik, huh, de azért megkóstoltam az emberét). Jó volt ott lenni, látni, amikor emberek állnak a képeim előtt és fényképezik őket, jó volt, hogy végre elmondhattam, hogy volt ez, mert októberben kellett pályázni, Novemberben küldtek egy spam emailt, amit kb egy hét után találtam meg, hogy beválasztottak, küldjek nagyméretű képeket. Aztán januárban írtak, hogy vagy első, vagy második vag döntős lettem a kategóriámban, jelenjek meg majd a megnyitón, ha tudok. Hát ez volt tegnap.

döntős

valaki

fentről szeret engem és vigyáz rám, ez az elképzelésem, csak még nem jöttem rá, hogy ki. szerencsére (vagy sajnos?) van pár tippem, de megtartom őket magamnak. ez a valaki vasárnap elkergetett a kedvenc templomomhoz, a világnak a végén, ahol olyan nagy a csönd, mint sehol máshol. előre mondom, hogy nem tudom, hogy ki kicsoda az anglikánoknál, de először jött egy templomvalaki, utána egy másik, aztán a reverend, meg az orgonista, én csak a hóvirágokra voltam kiváncsiak, ők meg szereztek maguknak egy önkéntest, aki a templom honlapját egyengeti, képekkel és egyébbel. a nap hétágra dobálta magát, egész nap, a kertben is tudtam térden mászni, rózsatövist a kezembe gyűjteni, kertikukát megtölteni, a sufniban rendet vágni. aztán eljött a hétfő.