a kutyával a határban, ballag mellettem, rámnéz és nyalja a szájaszélét. Ő is csak egy pasi, a szívéhez a gyomrán keresztül (mondjuk az ember nálam ezzel pont melléfogott, nem is értem), na szóval cipelem a finomságot a Henry-nek, mintha túristajelző tábla lennék, amit követni kell. Néha elkalandozik, utána meg rohan felém, mint egy őrült. A kisnyulak már nincsenek mindenfelé szanaszéjjel, a nyullakok felé vezető utakat is elég jól benőtte a csalán, a szarvasok felé meg nem mentünk most. Így már a két nagy reggeli sétautat megjártuk póráz nélkül, újra, mint régen.