Henry ma

Bányaváros

A zöld völgykatlan kék füsttől homályos,

házak cikkcakkja hegyoldalra fut,

részeg kovácsként csörömpöl a város,

megvert asszonyként zokog a vasút.

Weöres Sándor

esti fények

visszahozták

a teheneket a szembe legelőre. Reggel egy kisborjú egy tyúkkal ugrándozott, de a tyúk nem nagyon jött zavarba. Hűséges állatommal mentünk egy kört, a tehenek őt elég rendesen lázba hozták, pedig ők csak néztek rá a boci szemekkel, nem szóltak semmit. Jól megy vele a tréning, levettem pórázról végre itt is, majomkodott persze párat, elment egy másik úton, de csak azért, hogy utána a búzában nagyokat ugrándozva visszajöjjön hozzám. A fülfájása elmúlt, hálisten, mert elég rossz beteg, nyávog, mint egy macska.

orgonaága

akkora

bal lábbal keltem fel, mint a ház. Azzal kezdtem, hogy már az ágy szélén bőgtem, de hogy miért, senki meg ne kérdezze, mert fogalmam sincs. A szegény fájósfülű kutyára is ki voltam akadva, hogy ne kövessen már engem állandóan mindenhova, mert nekem ez akkora teher, én szegény szerencsétlen, a kutyám nem mozdul mellőlem, jajj most mi lesz velem. Aztán nekivágtunk a szakadó esőnek. A fehérek virágoznak mindenfelé, a Henry meg bemászott egy nyúllakba, de szerencsére nem rángatott ki belőle kisnyulat. A ház elé érve leszólított egy újabb falubéli, kávéra is invitált, igen kedves. Aztán az előbb megint bőgtem, mert csomagot kaptam, benne egy halom kedvességgel, sk dolgokkal, virágmag, sáááál, és a következő szöveg “barátságunk nem gyermekkori, de minden ízében úgy érződik”. Most akkor hogyan ne bőgjek? De legalább a ballábam már elmúlt.

Nem baj

Nem baj, ha megcsúfulunk.
Nem baj, ha elgyávulunk.
Nem baj, ha jöttünkre kart ki nem tárnak.
Nem baj, ha másnak nem fájunk.
Csak az a baj, ha elszíntelenedünk,
mint a vegyszer gőzébe fojtott lepkék.
Évtizedekig erre vártunk?

Novák Éva

a tegnap

két adag tehéncsorda vonulását kellett megvárnunk, hogy le tudjunk jönni a farm útján és végül haza. Henry baromi türelmesen ült mellettem, a dombról figyeltük, amíg az egyik legelőről átmentek egy másikra, páran meg az istállóba. Ma újabb kutyával ismerkedtünk össze, szaladtak a búzamezőben egy jót, aztán viszlát. Szeretek itt lakni. Az irodás vázámban már elszáradt a bluebell, de még így is olyan mutatós, hogy nincs szívem kidobni. Ma kinyílt az első gyöngyvirág. Füzetet vezetek már mindenről, ezt is beleírhatnám, bár főleg olyat jegyzek, hogy mit mikor ültettem és mikor bújt ki, ilyen kis egyszerűségek.

idén

volt először és utoljára, hogy nem volt tojás (festett vagy más), se sonka, se kalács, semmi. Nem is volt húsvéti hangulatom sem, viszont szuper kis hosszú hétvége volt ez, tengerpartoztunk, három várat megnéztünk, erdős folyóparton túráztunk. Mondtam az embernek, hogy még a végén megtetszik Skócia, bár szerintem neem, az a nap nem fog soha eljönni, de legalább nem vagyok ellenség, ha oda kell menni. A Henry is kidőlt, ma rekordot alszik. Még karácsonykor egy nagyon szép és túristákkal teli kisváros egyik cseritijében láttam két plédet. Azóta mondogatom, hogy én visszamegyek és megveszem őket, karácsony óta, mert hogy akkor miért nem, fogalmam sincs. Meg sem fordult a fejemben, hogy nincsenek már ott, biztosra mentem a fejemben. És persze, hogy volt, persze talán nem ugyanaz, de ott volt egy olyan pléd, amit én pont a vendégszobába terveztem mindig. Itthon meg a kert, négy nap alatt is rengetegett változott, árnyasabb, zöldebb és gyöngyvirágos.

.

Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való? 

 
(Gabriel García Márquez)

vasárnapi séta

Egy tényleg kicsi sétára indultunk vasárnap, miután reggel már kiástam a belemet, vagy inkább mondhatnám, hogy kettőre már hulla fáradt voltam, ráadásul nagyon tűzött a nap is. Véletlenül két és fél órát jártuk a határt, átértünk egy szomszédos faluba.. 

ennek a háznak a kertjén megy át a gyalogút, hatalmas gyümölcsfák alatt..

ez meg a kedvenc részem volt, olyan otthoni erdős hangulata van, nagyon távol járható úttól. 

nagy kedvenceim az angol temetők.. 

de nem a tikkasztó hőség. Bár a világ végén sétálni elég jó.

Bóbita – első kiadás

Akvarell

Ringatnak őszi fellegek.
Hazából házba költözöm.
Kilenc fok, álmos vízözön:
november arca szétpereg.

Fél csésze kávé, tej, tea.
Tanácstalan jázminlevél.
Ne szólj, ha mégis értenél:
Kolorlokál és Hunnia; 

üres megálló, hajnali

szemét, kelepce, szél, hideg.
Ne szólj, ha mégis értelek.
ma nem kívánom hallani: 

a hontalanság mennyit ér.

Metró-menyország, égi sár.
Öltözködik a láthatár:
kobaltkék, szürke, mészfehér. 

 

László Noémi

Istenjárás

Az Úristen minket nagyon szeret,

Minket mindennap látogat.

Nehéz, kegyetlen-nehéz a lába

S egy-két magyar szív néha megszakad.

Istenjárás van, csöndesek legyünk.

Valaki bús dalokat dalol.

Tudom kicsoda – Ő az, énekel,

Csak énekelget bennünk valahol.

Hangja úgy búg, mint a nagy harangé,

Szeme vak, mindent eltipor.

– Úristen szeress, de eredj innen,

Vendégre nem vár víg halotti tor.

Az Úristen minket nagyon szeret,

Minket mindennap látogat.

Nehéz, kegyetlen-nehéz a lába

S egy-két magyar szív néha megszakad.

József Attila