jó móka

ez a Halloween. Az ember tegnap faragott egy szuper kis baromifélelmetes tökfejet, ma már kint figyelt az ajtóban, úgyhogy csak úgy jöttek az aranyosabbnál aranyosabb kölkök. A Henry az elején még jól bírta, de a végén nagyon ugatta őket, tiszta izgatott volt, szerintem be akart volna állni közéjük, úgy látta, hogy ez jó móka lehet, házról házra járni. 

minket

nem bántott a vihar, nagyon nagy volt a szél, de még a rozoga üvegház is túlélte. Ma a templommezőn zuzmarában lépkedtünk. Esténként már fűtünk is, a hétvégén meg kipróbáljuk a kandallót. Van tökünk, sok édesség, holnapra, a gyerekeknek, mert járnak ám, tömégével, a kis vödreikkel, aranyosak. Henry-nek meg lesz saját fészbúkja, majd bejelentem, ha elindult. Mióta megjöttünk, nem vakaródik le rólam. A kinti séta abszolút pórázmentes, ha kutyákkal bandázik, hívnom sem kell, amikor már messzebb érek tőlük, szalad utánam. Meg itthon is, állandóan rajtam csüng, sok volt neki a nyaralós távollét.

Dúdoló

Felhővé foszlott az erdő,

söprik nyers szelek.

Heggyé tornyosult a felhő.

Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,

nyirkos fák alatt.

Nem tudom már, merre térjek,

honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében

szunnyadó telet.

Éneklek a vaksötétben

lámpásul neked.

Rab Zsuzsa

♥

Jóska

 

Rosszul mondtam, mert nem Pista, hanem Jóska! Egy soproni népművészeti boltban bukkantam rá(juk) és még egy sor pajtására (na majd ott lesz Pista, Mariska..) beindul a gyűjtésem. Az eladó azt mondta, hogy három helyen lehet az országban megvenni őket – a kaposvári Csíkvár család csodáit – a készítőknél, Sopronban és a Várban a fővárosban. Minden otthoni látogatáson be fogok egyet szerezni, tisztára beléjük vagyok esve.

majd

bemutatom Pistát, az új szerelmemet, és az ő malacát is. Újra itthon, nagyon jó. A kutyát csak tegnap reggel szedtem össze, de jajj már aludni sem bírtam, annyira vártam, hogy mehessek érte. Jól megnyírták, most nem olyan kócos. Meg egy kicsit rekedt, gondolom álló nap ugatott. Micsoda szerelem ez, sose gondoltam volna. Alig várom a munka végét, hogy mehessek ki vele mezőkre. Mókássága a régi. Most megint lakberendez, az ágyában rendezgeti a párnáját, összegyűri, hajtogatja, a feje alá igazítja, majd egyszer levideózom, mert állati vicces művelet. Itt még minden elég zöld, sőt, alig van sárga a fákon, csak a sok esőből gondolom, hogy ősz van. Ma ettem borsót a kertből, paradicsomot az üvegházból. Meleg van, fűteni még mindig nem kell. (kivéve a gázszerelő szerint, aki itt járt nálunk, míg nem voltunk, megcsinálta a fűtést és fel is kapcsolta, úgyhogy egy hétig ment az üres háznak, juhé). Na majd akkor bemutatom Pistát és az új mézeskalács formákat is, meg a szíves fakanalat és az angyalokat. Kicsit sem decemberi a hangulatom.

Hajnal

A ház mögött, a táj fölött már égési-sebtõl üszkösült az éj,

de a nehéz-szagú szobában még sötétben tapogatott a két kelő fehérszemély.

A falu színesült odakinn, holt idomaikból kikeltek a fák…

benn a két lány a zsalut kinyitotta, szemükbe tódult a fény, a világ.

Rikoltott a kakas az ólban és a csönd selyme kettéhasadt.

A lányok réklit húztak és szoknyát és összebeszéltek tücsköt-bogarat.

Szemükben még tusakodott az álom-legyekkel a hajnali fény –

ajtó nyikordult… és meztelen lábuk már frissen szisszent a konyha kövén.

A konyhában még minden aludt, még a máz is az edényeken

s a kicsavart mosogatórongy s teknõben a tészta, az élesztõtõl lázbetegen.

És vízért indultak a fehérszemélyek, arcuk piros volt, szemük ragyogott,

kezükben a vödrök csörömpölve köszöntötték a Napot.

Weöres Sándor 

azt nem mondom,

nem maradnék még pár napot, de azt sem, hogy nem indulnék már vissza. A majomkutyánk úúúgy hiányzik, nem hallottunk felőle semmit tizenegy napja, ami azért jó is, mert indulás előtt úgy volt, hogy lehet, hogy én jövök csak haza, az ember meg marad a kutyával, mert valami betegségre gyanakodtak nála, ami miatt nem mehetett volna kutyák közé, úgyhogy pakolás helyett az állatorvosnál dekkoltam vele, de szerencsére nem volt semmi baja. A nyaralás fénypontja az volt, amikor leszállítottak minket az intercity-ről, amivel Pestről tartottunk hazafelé, este, sötétben már, ahova azért kényszerültünk elmenni, hogy felvegyük a sürgősségi útlevelemet, mert ugye nem vettem észre, hogy lejárt a régi, de azt sem vettem észre, hogy nem retúr jegyet kaptunk, hanem csak simát, de készpénz meg nem volt nálunk büntetést fizetni, és mivel az embernek nincs olyan, hogy lakcímkártya, akkor a következő állomáson szálljunk le.. (jegyet venni és át a következő, utolsó vonatra) Az ember szerint micsoda égő, hogy semmire nem figyelek, szerintem meg micsoda kalandos, de a kalauz nagyon nagyon jófej volt. Na hát ilyenek.

Lelkileg és fizikailag is megterhel mindig egy ilyen nyaralásnak nem nevezném rohangálós hét, mert bevállalok mindent, mindent megígérek, időmön felül.Képet alig csináltam, olyan szinten nem voltam önmagam. Ilyenkor főleg megfelelni kell, szép sima az arcod, látszik, hogy nyugodt életed van, biztos igen jó nektek ott Angliába’, ott olyan jó az élet. Így, így.

jujj

de el vagyunk fáradva, sajnáljuk, hogy nincs idő mindenkire, viszont gyönyörű itt minden, a szőlők, a diófák, napfényes ősz, csak olyan kár, hogy tényleg nincs idő mindenre és mindenkire, de majd még jövünk.

lassan

teljesen átmegyek nyaralós módba. A ruháimat kiszórtam az ágyra, a Henry-t meg nem győzöm csókúgatni, már most úúgy hiányzik. Tele tudnám írni a blogot vele, hogy micsoda jófej kutya, hogy póráz nélkül jön már mindenhova (na jó, persze nem a járdán meg az úttesten), szaladgál kutyákkal, barátkozik mindenkivel, de egy szavamba kerül és már jön is velem. Marha nagy kópé. Szóval hurrá, nyaralunk, lassan felveszem a tempót, kiszórtam a ruhákat az ágyra, lassan majd beszórom őket bőröndbe, de addig még dögönyözgetem ezt a majomkutyát. 

Valamit meg kellenne tudnom magamról,

valamit be kellene vallanom magamnak,

félek, valamit elmulasztok,

félek, mikor a tükör előtt állok,

nem tudom, kivel nézek szembe.

Valami furcsa bizonytalanság,

valami kínzó idegenség,

félek, valaki más felel majd,

amikor magamat megszólítom.

Félek, hogy talán sose voltam,

talán magamat csak kitaláltam,

nem vagyok azonos magammal,

csalás minden adat, bizonyíték,

más testét hordom, más ruháját,

más gondolatát írom papírra,

meg sem születtem vagy rég meghaltam,

kószálok, szélhámos kísértet,

s egyre gyanúsabb vagyok magamnak

Ágai Ágnes, Elidegenedés

Fércművek

még mindig vendégségben vagyok a Fércműveknél, nézzetek be!

mit

mondjak a Károly herceg kertjéről? Teljes izgatott voltam ám. Azonnal megállított egy rendőr, ő csak a jegyemet kérte el, mehettem parkolni, de a parkoló előtt is megállítottak, ott is jegyet és fényképes valamit kértek. A kocsiban kellett hagyni fényképezőt, telefont. Most először volt, hogy az ülésen hagytam mindent és eszembe sem jutott félteni semmit. A vigyázó szemek. Le a kalappal a Karcsi előtt, hogy mindenféle jöttmentet beenged a kertjébe. Éppen a bbc is forgatott valamit a kertben, de jól megfértünk egymás mellett.

Soksok kertben jártam már és nagyon sok nagyon mély nyomot hagyott bennem. Ez nem volt olyan. Tetszett a tudat, hogy kinek a kertje és rettentő nagyra értékelem a Karcsi kertészvénáját, vidékszeretetét. De maga a kert, negyven privát kertész ide vagy oda, nem fogott meg túlságosan. Persze eleve máshogy gondolok vissza olyan kertekre vissza, ahol egyedül bóklászhattam, mint egy olyanra, ahol fél lépésre sem szabad elhagyni a csoportot. Valaki éppen almát szedett, de oly figyelemmel pakolta a gyümölcsöt a kosárba, hogy élmény volt bámulni. Voltak, akik ciklámen gumókat ültettek. A vezetőnk nagyon jófej volt, humoros, mint maga Károly herceg egyébként, szóval élmény volt maga a 12 kert bejárása. Ami nagyon tetszett, az a sok ajándék, amit Karesz kap mindenfelől a világból és ahogyan megtalálja a helyüket a kertben. Össze tudja passzítani őket elég rendesen. Stingtől és feleségétől egyszer kétezer kockásliliom gumót kapott, ami a wildflower meadow-t ékesíti tavasszal. Bár azt mondtam, hogy többet nem mennék el, de lehet, hogy egy rétes tavaszt bevállalnék még.

*