Boldog idők

Azon a reggelen a nap

visszaesett a felhők zsebébe

minden csendes lett és szürke

egy csíkos házú csiga

himbálódzott a fűszálon

és a mágus csak

ült a kopaszágú fa alatt

azt mondta igen

aztán hogy nem

ő volt az egyetlen aki

nem kérdezett azon a

reggelen

mikor mindenki más igen

s amikor ősz

volt vagy tél

és a nap visszaesett

a felhők zsebébe.

Boda Magdolna, Boldog idők

új

teák, új bögrék, új városba vonatozás, új gyerekekkel fotózás, meg ugye az új objektív, mennyi új, nem rossz ám nekem, panaszra semmi okom, az égvilágon, az égvilágon.

*

hetek

óta vagyok úgy, hogy előbbre gondolom a napokat, mint ahogyan vannak. Most már érzem, hogy holnap csütörtök, de mára is azt hittem. Szabadságra vágyok. Mindenféle szabadságra. Közben ezzel a kuttyal meg olyan jól összeszoktam ám. Az elején, bevallom töredelmesen, néha irtóra kihozott a sodromból. Volt, hogy bőgve jöttem vele haza kutyasétáltatásból, bezony. De persze az olyan időszak volt nekem, amúgy is. Szegényt aztán meg sajnáltam, mert mit értett ő abból, tulajdonképpen nem csinált semmi rosszat. Nagyon összeszoktunk. Még mindig követ mindenhova, de már nem zavar, inkább hízelgőnek találom. Ha dolgozok, akkor mellettem alszik. Néha önállósodik, akkor lent ül a nappaliban, mert rájött, hogy tök jó móka a postást ugatni. Ha meg este van, mondom neki, hogy in your bed, aztán akkor húz is be az ágyába és csönd van reggelig. Irtó mókás kutya, annyira raffinált, okos feje van, meg köll ám néha zabálni.

kutty

 

tegnap

is álmodtam vele, pedig azt hittem, hogy már kiveszett az álmaimból, és ma is fogok, nem kérdés, és ha ma ilyen többmilliós nap van, atyaég, bele se gondolok inkább, vagy mégis, hogy ne csak álom legyen minden, hanem végre valóság, végre.

jól van,

a vaddisznó már csak picit az, szedi rendesen a gyógyszereit, az állatorvosiba be se lehetett vinni, az orvos kiment a kocsihoz, ott vizsgálta meg, nem volt benne biztos, hogy az a fertőző cucc-e vagy nem, de azt mondja talán nem, juhé, már másnapra sokkal jobban volt. Köszöni az érdeklődéseket, olyan jól esik, hogy sokan írtatok emailt – örült ám nekik! Ma reggel versenyt ugráltak a szomszéd kutyával a kerítés két oldalán, úgyhogy szerintem már nincs semmi baja. Én meg tegnap a szállingózó hóban elmentem terepeket felmérni, fotózásokhoz. Imádom ezt a völgyesdombos vidéket. Két új falut talátam megint, szerelem. Hóvirágtengerek. És nagy csöndek. A héten pedig megjön az új objektív, úgy várom, mint némethvica a húsvétot, megdolgoztam érte, most meg majd ő fog.

horses

vaddisznó

költözött a házba, vagyis kutyából lett, de nem vicces és nem is piszkálom, de amikor próbálna ugatni és csak röfögés jön, azért mókás és kicsit félelmetes is. Délutánra mehetünk az állatorvoshoz, de azt mondták, hogy maradjunk a kocsiban (miért nem feltételezik ezek, hogy falun belül én gyalog szeretek közlekedni), mert ha az, amire ők gondolnak, akkor nagyon ferzőző. Akkor mégis kocsi, és nem viszem sétálni sem, már biztos unja a kertet, szeginyem. Engem is elkapott valami, de lehet, hogy csak pszichésen szolidaritok.

elkezdtem

a tavaszi-húsvéti lapok gyártását. Irdatlan örömöt okoznak nekem ezek az apró barkácsolások. A lapokat feltettem az Etsy boltomba, de hazafelé egészen más árakon szoktam küldeni (a kedves törzsvásárlóknak), így ha valakit érdekel bármi onnét, írjon nekem emailt a nemethvica gmailre, köszönöm. Én a mai napig is lapküldős vagyok, és nem azért, mert itt Angliában állandó a lapküldés, minden alkalomra, régi munkából el, új munkába be, régi házból ki, új házba be, meg a szokásos születés-keresztelő-ballagás-esküvő-évforduló ésatöbbi. Szerintem irtó kedves gesztus, már maga az, hogy kézzel írunk valakinek valamit, már az, a mai világban.

*

Elidegenedés

Valamit meg kellenne tudnom magamról,
valamit be kellene vallanom magamnak,
félek, valamit elmulasztok,
félek, mikor a tükör előtt állok,
nem tudom, kivel nézek szembe.
Valami furcsa bizonytalanság,
valami kínzó idegenség,
félek, valaki más felel majd,
amikor magamat megszólítom.
Félek, hogy talán sose voltam,
talán magamat csak kitaláltam,
nem vagyok azonos magammal,
csalás minden adat, bizonyíték,
más testét hordom, más ruháját,
más gondolatát írom papírra,
meg sem születtem vagy rég meghaltam,
kószálok, szélhámos kísértet,
s egyre gyanúsabb vagyok magamnak.

Ágai Ágnes, Elidegenedés

*

A célról

Mit bánom én, hogy érdemes,

vagy céltalan a dolgom?

Patak vagyok: kérdjem-e, hogy

habomat hova hordom?

Harcolok: nem tudom, kiért

és nem tudom, ki ellen.

Nem kell ismernem célomat,

mert célom ismer engem.

Weöres Sándor