Kép

ősz

Screen Shot 2017-09-24 at 18.55.53

Reklámok

egy éve

ma, hogy aláírtuk a lakásszerződést. Nagyon kalandos körülmények között, mert késtünk majd egy órát, az ügyvéd meg nem vette olyan jó néven ezt, amit megis értek, ráfogtuk a budapesti forgalomra, pedig a villamos ment ám rendesen. Igaz, hogy nem járunk oda, nem látjuk, csak nagyon ritkán, de mégis olyan, de olyan jó érzés, hogy van, valami icipici biztonságérzet ez nekem ebben az őrület világban.

hatvan

hossz, az időm is javul, meg az állóképességem úszóképességem. Azt mondja a pasi, akivel a sávon osztoztunk, hogy menjek csak én, mellúszásban ő nem tud engem lekörözni. Hát örültem ám neki, mondjuk ha átkapcsolt gyorsra, akkor elhúzott, de olyat én meg nem tudok vagy nem próbáltam vagy csak jó nekem a mell. Nem tudom, hogy hova ment a szeptember, csak rohan, villámsebességgel. A múlt héten egy elrontott fotózást korrigáltam (ezt nem vallom be soha senkinek, ezt most megmondom), aztán ha már ott voltam messze, akkor elugrottam ide, rengeteget gyalogoltam ott is, de már alig vártam, hogy egy teához hozzájussak, még jó, hogy az aztán mindenhol van, bármerre megy az ember, erről jut eszembe, csinálok is egyet, totális káó vagyok, mert úszás után takarítottam ezerrel, mint akinek muszáj, de hát ha vendég jön, nagyon várom. Viszont most már nem fog az agyam, még dolgozni szerettem volna este, az ember mindig azt mondja, de hát hétvége van, bolond, dolgozz majd a munkanapokon, de mióta nem a vállalatnál dolgozom, hanem magamnak, én mindig dolgozni akarok, megállás nélkül, még még még. Viszont előtte egy tea.

hygge,

na az van! a puha pléd alatt, tűz mellett, gyertyák, pont ilyennek képzeltem el a hétvégét, a hosszú hét után, mondtam is a kutyának, hogy ugye, de szerencsések vagyunk, ő meg én, gondoltam. Délelőtt a templomba mentem, holnap aratás ünnep lesz, csak egy kis mise este, aztán evészet a faluházban. Szóval a templomot díszítettük, majd az éva megcsinálja az oltárt, mondja a farmer anyja, aki azt hiszi, hogy ő itt a főnök, de higgye csak, ha neki attól jobb, úgyhogy odaadta az oltárt, alkossak amit akarok, kétoldalról, hatalmas, látványos, remélem jövőre kapok kisebb feladatot. Aztán beírós voltam, valami templomokat lejárós bringás nap volt ma, de sokan nem jöttek, egy órát én is őrködtem, hogy aláírok meg matricát adok annak, aki a mi templomunkat is érinti, de nem jött senki, így megteáztunk, megsütiztünk, mert azt meg egy család csinálta, vagyis az ikrek, olyan tizennégyek lehetnek, az ógörög a kedvenc nyelvük, annyit mondok és nem viccelek. Egy csomó sütit sütöttek, a bejött pénzen pedig mennek majd Görögországba, felét meg odaadják a templomban, rendesek. Az ember is átugrott, mert megkértem kedvesen, meg a szomszédnéni, aki négy hete még a kórházban volt és alig tudott menni, most meg már vezet, kocsit, de azért holnap mise előtt menjek be érte és vezessem át az úton, gyalogolni nem megy olyan jól. A múlt héten végre rávette magát, hogy vegyen egy mosógépet, mert eddig, egész életében, kézzel mosott. Februárban lesz kilencven éves. Na ilyen ez a szombat. (Meg mosás, takarítás, de nemfőzés, maradékgulyás. Igenjó lett.)

végre

itthon. Esik az eső, hálisten, rengeteg bent a munka, fotós is meg takarítós, az ember meg gulyást rendelt vacsorára, hát legyen. Megjártuk Belgiumot, aztán egy távoli fotózás, pikkpakk, ezerháromszáz kilómétert vezettem szeptember kettő óta, hát mit ne mondjak, jól esik most csak majd a boltig elmenni. Meg aludni, mert reggel korán kelés, végre kiadódott az izabella, szerződést aláírni, visszaküldeni, gyorsan, időre. A lány, aki kiveszi, ezerkilencszázkilencvennyolcban született. Szerintem elírták, nem tudom szóljak-e nekik, ilyen nincs. Ugye? Namindegy. Tea van, szakadjon az eső, a henteshez esőkabátban is el tudok menni, meg kenyeret is venni, pedig minden nap kovászt tervezek gyártani, hogy majd, na de majd télen, pékséget indítok, ellátom a falut kenyérrel, a farmról lesz tojás, ki se kell mozdulni.

frissködös

a reggel, a kutya ma kimenős, így nem visz rá a lélek, hogy menjek vele, ráadásul nem tudok napok óta aludni, gondolom az izgalom, hogy szombat reggel átruccanunk pár napra Belgiumba a barátnőmmel a barátnőnkhöz, bocsánat, a testvérünkhöz, neki igazából, nekem meg fogadott, na mindegy is, végre találkozunk, nagyon ritkán jön ez így hármasban össze, holott otthon közel laktunk egymáshoz, sőt, egy egyetemre jártunk. Most meg végül is csak a csalagút és majdnem máris látjuk egymást. Előtte lesz egy húzós péntek, aztán irány, aztán beindult a szeptember, mert már írom fel, hogy mikor mi van, munka is van, végre. Na de előtte, irány az uszoda. Ja nem, kávé!

nyár van,

luxusprogramot tartottam. Elővettem az Imágót, másodszorra, kint a napon, magányomban, olvastam, a kutya aludt mellettem, sehol egy zaj. Érik a paradicsom ezerrel. Ma reggel könyvespolcokon mentem végig, lett egy doboz könyv, meg van még pár, amit az ember engedelme nélkül nem dobozolok be, majd ha ő is nyilatkozik, akkor visszük a cseritibe a dolgokat. Dobozolás után palacsintát kapott, amerikait, áfonyás-juharszirupos-békönös, azt mondta, hogy jé, július négy van, de mondtam, hogy nincs, és karácsony előtt ne is számítson újra ilyenre. Aztán mindjárt átmegyünk a svédszomszédhoz italozni, holnap meg végre kinyit az uszoda, két hét után, már alig várom. Kicsit vihar előtti csendet érzek vagyis nem is vihar, hanem valami nagy nagy változás, de érzem, hogy mi, de várom, jöhet.

tegnap

a Yorkshire Dales-ben kellett volna barangolnunk, most éppen a kutyával a tengerparton szaladgálnánk, Skóciában, közben telítem a kukát és szabadulok meg minden gönctől, sütök, főzök. Van jótékonysági táska, ruhákkal, ezeréves papírdolgok, ami már nem kell sehova, azok kuka. Mert az ember annyira el van havazva, hogy mégsem ment szabira, viszont hosszú hétvége lesz itt, úgyhogy tervezek valami hosszabb túrát, még a nap is süt, adjunk neki, pár nap még az augusztus, a ház kezd már hűvös lenni, a reggeli zuhanyzásnál már kell villanyt kapcsolni, és néha már a konyhában is lámpánál főzünk.

teknős

szitterek lettünk. Mert a szomszédék (az a bizonyos), elmentek úgy nyaralni hétfőn, hogy vasárnap jutott eszükbe, hogy hát jé, a teknős! De az is úgy, hogy jöttek haza délben félrészegen a hatéves fiuk szülinapi partijáról, a csajon totálisan látszott, hogy ivott, a srác talán annyiranem, én meg pont kocsit takarítottam, így (megint) rám esett a választásuk, ha már ott voltam, mert éppen azon gondolkoztak, hogy mi lesz a teknőssel. Még szerencse, hogy a kutya már pénteken eszükbe jutott. Komolyan, ilyen állatnak minek állat? A teknőssel nincs gond, ki kell tenni a fűre, este meg bevinni a házba. De erre is az embert kérem ám meg, én nem vagyok egy állatbarát, így átmegyünk együtt, én keresem az állatot, mert eléggé beleolvad a kertbe, az ember meg beteszi a helyére. Azt mondja az ember, hogy ne hagyjam, hogy ez a csaj ugráltasson. Ez nálam még nem az ugráltatás kategória, de olyan kettős érzelmeim vannak vele kapcsolatban. Múlt héten fél napot dolgoztunk együtt, virágot szedtünk és csillió csokrot csináltunk, mert a virágfarmos nő szabin volt és a szomszédlány amúgy is szokott ott dolgozni, így behívott arra a napra, nem bántam, az tökjó volt és elég jól tudtunk együtt dolgozni. Megkértem, hogy ha viszi be a városba a csokrokat, akkor vegyen nekem kenyeret a péknél, vett is, majd felhúzott szemöldökkel közölte, hogy milyen drága kenyeret eszünk. Hoppá! Én nem szóltam menki, hogy számításaim szerint, ti az én havi fizetésemet felét bébiszitterre költitek, mert inkább passzoljátok le a gyerekeket minden este hétvégén, csakhogy szórakozni tudjatok menni, namindegy. Most majd végre kap rendes munkát (ja a szóbeli interjún megdícsérték a felvételi munkáját, amit én csináltam neki*, köhöm), egy óra az út oda, egy vissza, alig lesz itthon, mert maga a munka sem olyan, hogy ötkor vége, alig látja majd gyerekeit, a férje szintén, mert ő meg ugye filmes, de hát kinek a pap, kinek a papné.

*ír, egyik nap, hogy sos, jelentkezett egy állásra és kértek tőle beadandót, de az ő computer skill-jei, hát, öö, tudnék-e segíteni. Hat, azaz hat órámba telt, mire megcsináltuk, mert persze átjött és még akkor találta ki a dolgokat. Én csináltam a dizájnt hozzá, ő meg a tartalmat, na de bocs. Erre mondja az ember, hogy ne hagyjam, hogy ugráltasson. De ebből én is tanulok, mindig azt mondom. És nem hagyom.

Bocsánat, hogy a blogolvasóknak ez jutott, de valahol ki kell adni. Majd jövök kellemesebb dolgokkal, például, hogy megvan a fürdőruha és iggenszép nagyonjó és alig várom, hogy menjek benne valahova. Vízalá, leginkább.

tanulom

a svédet, miközben a barátnőmnek file-okat keresek, multitasking, elvárás, manapság, sos kell, úgyhogy két lecke között, közben vége a napi leckének, beteszem a game of thrones soundtrack-et, nem be, hanem a youtube-on, és azon gondolkozok, hogy kellene-e netflix, hogy meg tudjuk nézni az évadokat, negyedikig láttuk, egy otthoni voltkollégámtól kaptuk a dévédéket kölcsön, úgyis jön a tél, a hosszú estek, már hetek óta gyertya van a kandallón, amúgy reggelihez mindig van, de a kandalló az más, az már a behúzódás, a nappaliba nyáron alig jövünk be, hajnalban már lehet fázni rendesen, amikor lecsúszik rólam a takaró, én majdnem az ablakban alszom, olyan közel, bejön a friss reggel, szóval ha lenne netflix, akkor biztosan vannak ott svéd meg dán filmek, mert jön a tél, meg kellene már venni a tulipánhagymákat, meg ha már ott vagyok, akkor az ember anyjának valamit venni, vinni, ha úgyis megyünk északra, de ha már megyünk, akkor nézzünk is, így bevágunk a Yorkshire Dales-be, ezzel legalább tíz órás lesz a Skóciába érkezés, ahol másnap reggel már fotózásom lesz, csudajó helyen, na de cska mondom, hogy ezek a gondolatok nem egymásután, hanem egyszerre vannak a fejemben és nem csak most, hanem egész álló nap, mindenféle minden, egyszerre és néha megőrülök és úgy meditálnék, de ha meg elkezdek meditálni, akkor elalszom. Még szerencse, hogy elkezdtem jógázni és akkor egészen rendben vagyok.