Pordal

Ha gyorsvonat az életed,
és menetrend szerint halad,
nem bánod és nem élvezed,
hogy minden élmény elmarad,
ha látsz mezőt és kék hegyet
és várakat és házakat
és szélsörényes réteket
és messze sziklaszálakat,
ha nélküled fut minden el,
de elfordulsz és rálegyintsz,
mint akit már nem érdekel,
mint aki untig látta mindezt –
mindegy, hogy hol jársz, szállj ki gyorsan,
érezd, hogy nem vagy még halott:
mezítlábazz a meleg porban,
indulj tovább gyalog.

Szabó T. Anna

Reklámok

napi

B1E5970C-5D36-4D47-B9AE-6BA6626783BE.JPGfejszellőztetés. Miután lement a röntgen, meg a kiskutyának beszereztem állateledelt, magunknak tejet meg vajat, gumicsizmára fel és irány ki.  Eléggé bátor ez a kutya, csak úgy szalad neki a nagyvilágnak. A két agár, akik egyszer megtámadták, három éve vagy négy, azóta nem, de most összetalálkoztak. Szerencsére ők szájkosárral, emez meg gondolta, hogy akkor inkább megy a másik irányba és nem hatotta meg, hogy azok vicsorgattak rá. Utána egy vizslát akart volna élve felfalni, de a vizsla is őt, nem tudjuk mi legyen. Most abban maradtunk, hogy elmegyek a lányhoz kávéra, majd ő hozzánk, hozzuk-visszük a szagokat, aztán talán a két kutya egyszer megbarátkozik. De mire ezt a kávét megbeszéltük, a kettő úgy támadta egy mást, mint két állat. Mindig pont pórázos részen találkoznak, az lehet a gond. Valamit teszünk, mert a szomszéd faluban laknak és sokszor összetalálkozunk a vadonban, meg hát ha jófejek lennének egymással, együtt is mehetnénk egy körre, szimpatikus a leány. Meg a vizsla. Elég jó levezetése volt ez a sáros, rókaszrban megfetrengős két óra az elmúlt két nap szorongásának. Végre visszatért belém az élet.

nekivágok

a röntgennek megint. Az elsőről inkább be se számolok, eljöttem, bőgve. A szorongásban az a legjobb, hogy néha évekig nem jön, aztán egyszer csak a legváratlanabb helyzetben. Namindegy. Van viszont finom meleg itthon és égetően forró víz folyik a csapból. Kicsit túlteljesített a gázos. Már csak az összes izzót kell kicserélni takarékosra (amit már az ember amúgy is évekkel ezelőtt kicserélt), hogy a hivatalok rendben legyenek és lássák, hogy energiatakarékos a ház. Hát öö. Sima ablakok, fél centis rés a bejárati ajtón, ilyesmi nem gond. A szigetelés? Az meg mi. Viszont jön vissza ide is a tél, remélem hóval, mint otthon. Egyébként meg a nárciszokat nem zavarja, egyre több virágzik, a kert tele krókusszal, kimásznak a fűre is, krókuszokon járunk.

holnap

nem lesz fűtésünk, a bojlert cserélik ki, nagyobbra, meg szerdán is lesz valami, akkor a kazánt, ha jól tudom, de szerdán pont a szomszédnéni 90-ik születésnapját üljük a faluházban, citromos és almás sütiket csinálok rá, a skót nő shortbread-et, az amerikai cookie-t, egy helyi meg scone-t. Én dekorációfelelős vagyok, fellógatunk mindenfélét majd a plafonra, meg nárciszokat teszek az asztalokra kis vázákban. Előtte, még holnap, elmegyek a háziorvoshoz, mert az ember addig rágta a fülemet a három hónapja tartó köhögésemre, hogy most már menni kell. Majdnem meg én vittem el őt dokihoz ma este, mert leejtett egy üveg bort, vörös, persze, a konyhakőre, hatalmasat csattant, reméltem, hogy legalább az a rhdt nutellás üveg volt, amit még palacsintanapra vettünk, mert a meghívottvendég úgy kérte, legalább tíz éve nem vettem (vagy ettem) nutellát, veszélyes anyag. Úgyhogy megvagyunk. A hétvégén Londonoztunk, koncert, kiállítás, barátnőzés, sok gyaloglás, kínai újévbe szaladtunk bele, majd közelkeleti rendszámú soha nem látott színű és formájú ferrárikba, ilyen ez a London, eléggé szeretjük. De párja nincs annak, amikor hazajövünk és felszedjük a kutyát, majd az egész vasárnapot ágyban töltöm lábamról ledöntve, de legalább itthon. A jövő héten meg jön a hó. Mégis miért gondolom, hogy bármi is hiányozna az életemből.

a Rákóczi

szabadságharc és a fodrász. Mert nem úgy kell érettségire menni, hogy csak azt ne húzzam, csak azt ne húzzam, hát azt húztam. És a fodrászhoz sem, hogy csak ne ő legyen, csak ne ő legyen, hanem a másik csaj, aki úgy vág, hogy tele van élettel és nem egy percig tart mire megfog egy tincset és nyissz. És hát persze, hogy kifogtam. Egész úton hazafelé azon gondolkoztam, hogy azonnal elmegyek egy másik fodrászhoz, de előtte otthon megmosom a hajamat. Ja, mert itt: mikor mostál hajat? tegnap. ja, akkor jó, mert mi most nem tudjuk megmosni. Oké. Úgyhogy ahogy az ágyból kikeltem ma reggel, meg ahogy a kezemmel kicsit összeborzoltam indulás előtt, úgy vágta le és kb úgy is néztem ki, távozáskor. Rövidebben, de úgy. A fejem tetején volt egy rész, ami baromira idegesített, még a csattól lett, amivel eltűztem, mert már hosszú, hullámos, az a hullám annyira zavart. Az idegbaj kerülgetett. Táska kabát le, zuhanyba be, hajmosás, és látom ám, hogy ez ippe pont olyan, amilyet szerettem volna. De ez ott miért nem volt látható? Ennyit tett, hogy megmostam és beálltak a szálak? Mert ő csak levágta és letette az ollót és szia. Mondjuk most már bánt, hogy nem adtam borravalót.

Szóval élek. Kicsit sűrű minden, de hát pont ez a jó, erre vártam, mióta. Lassan a kertbe is ki lehet menni. Most, hogy elállt a napok óta tartó eső, meg elmúltak a fagyok – nem olyanok ám, mint a világ civilizált országaiban (Norvégia, Svédország, Kanada), neem, mínusz kettő, talán? De hogy vele az utak olyan lyukasak lettek, hogy az csoda, lehet szlalomozni. Vagy menni az autószerelőhöz.

Az ember és az állat is megvannak, mindkettő távol ma, az ember a fővárosban, az állat meg a kutyahaverjaival, én dolgozok, leadok egy fontosmunkát, aztán pakolok a fővárosba, mert koncertre megyünk az emberrel, örülök neki, mert ő nagyon szereti ezt a muzsikát és olyan boldog tőle. Nekem meg az boldogság, ha ő, meg ha megyünk a fővárosba, mert találkozom egy nővel, aki svéd kertekről akar könyvet írni és fotóst keres és a svéd szomszéd beajánlott engem. Hát majd meglátjuk.

mi az

esélye annak, hogy. Pénteken bemegyek Oxfordba egy virágcsodákat gyártó nővel, hogy egy helyszínt megnézzünk, leendő virágos-fotózásos workshophoz. A helyszíntulajdonossal ő egyeztetett, négyig ott lesz, menjünk csak. Odaérve, az egyáltalán nem szimpatikus személyzet közli velünk, hogy hát a helyszíntulajdonos nincs itt. Na jó, akkor azért most már egy teára leülünk és körülnézünk, a helyszínen, hamár ezért jöttünk be mindketten, faluról.

Hazaérve látom instagramon, hogy egy lap szerkesztője, akivel néha dolgozok  – természetesen nem vagyunk barátok, de baráti alapon, khm, lőjjetek fejbe – na hogy ő is pont azon a helyszínen volt valami megbeszélésen, ahol mi. Az ember még kérdezte is tőlem, hogy vele mentünk-e oda találkozni. Hát mondom nem.

Levelem jön a lap szerkesztője fiútól, hogy lenne itt ez a projekt, amibe szeretne bevonni, és emlékszem ugye, hogy pont együtt voltunk egy helyszínen Oxfordban, hihi, micsoda véletlen (csak mi az emeleten, ő meg lent, raktam később össze) ahol a helyszíntulajdonossal volt egy meetingje és abból ez meg ez lesz majd.

Jófej leszek és a virágos nőnek nem mondom el, hogy a nő amúgy ott volt, csak mással tárgyalt. Szegény még ő érezte szrul magát, hogy berángatott Oxfordba és nem lett semmi az egészből. Dehogynem, elmentem a kedvenc boltomba és járkáltam a gyönyörű Oxfordban, sok okos egyetemista között.

 

Chelsea

Flower Show. Nem vonzott soha ez a nagyszabású álom-virág-kertesemény. Aztán egy ügyfelem azt mondja, adna nekem egy jegyet. Ráadásul a press day-re. Most erre mit mondjak? Adjon hát. Egyszer ezt is meg kell nézni, úgyhogy most már azért kicsit várom, kiváncsi vagyok, hogy mi és ki lesz ott, ráadásul sajtónap, így mindenki ott lesz, aki számít, például még a királynő is ott lehet, de nekem elég lesz, ha a Monty Don-t megpillanthatom. Kérnek még útlevélkép is, előre, a jegyhez, nagy a biztonság, na de majd beszámolok, hogy mire ez a nagy flanc. Kalapot csak nem kell húznom.

van ám

boldogság is. Csak most már olyan természetes vagy nem nagy szám, vagyis dehogynem, nagy szám, csak olyan sok mindenben és mindenkiben csalódtam, bennük is, már nem látom őket a habnak a tortán. Szóval leadtam az első, majd kiadásra kerülő anyagomat a country livingnek.  Akár egy napot is eltölthetnék azzal, hogy fürdőzök az örömben és átgondolom és felfogom, hogy ez volt életem egyik nagy álma. (Tavaly előtt felkértek fotózni egy olyan cikket, amit már csináltam valaki másnak, így összevesztünk, nagyon. Csalódtam bennük, nagyon. De felvettem a felnőtt énemet és prezentáltam egy munkát, és egyből lecsaptak rá, itt vagyunk most). Na ez az egész eltörpül amellett mind, hogy jómagam és a lány is, akivel ezen a sorozaton közösen dolgozunk, mindketten magyarok vagyunk. Hát így megy ez. Most, hogy ez megvan, kicsit fura, hogy de hát erre vágytam, akkor most mi? De vannak azért új álmok ám, persze, mindig. A képekről meg időben beszámolok majd, amint lehet.

Avant l’hiver

– Bonjour, Madame Malek.
– Bonjour, professeur.
– Demain, le grand jour. Tout me paraît bien.
– Professeur, je peux vous parler?
– Je vous en prie.
(..)
Je voulais vous dire.. Mon père s’appelait Mordechai Malek et ma mère Stania Malek. Ils étaient de Lublin, au sud de la Pologne. Ils sont arrivés en France en 1928. Mes soeurs s’appelaient Brinia et Stefka et mes frères Viktor et Schlomo. Moi, je suis née en France. (…) Quand la police est venue les arrêter, j’étais gardée par une voisine. (…) Je n’ai jamais parlé de ça a personne. Si je vous dis cela, c’est que, si je meurs.. je voudrais que quelqu’un sache qu’ils ont existé. Que quelqu’un ait entendu leurs noms au moins une fois. Mordechai. Stania. Brinia, Stefka. Viktor et Schlomo Malek.Peut-être que la tumeur que vous allez m’enlever, c’est eux. Si vous réussissez, j’ai peur de ne plus me souvenir d’eux. 

fénykép

minden amit elhagysz
csak fénykép marad
kimerevített színes
homályos kép
furcsa alakok
a háttérben
kék tenger szerte-
fröcskölve mint
szódavíz
átloccsan a bokádon
szétfolyik a köveken
a szíveken
lelkek albumjai telnek
sokasodik a bejárt föld
és vidék
történetek játszódnak
kinyitott tenyereden
arcok
tükörképek

boda magdolna

az egész

nap annyira feldobós volt, és ha belegondolok csak azért, mert emberek között voltam. Ezer éve hív egy falubéli házaspár, hogy menjek hozzájuk át egyszer kávéra, így aztán mentem, egy icipici házban laknak, én ezt hívom igazán cottage-nak, nagyon pici, de kint van mindenkinek saját sufnija, fűtéssel, mindennel, mint egy szoba, a nő köt-varr (és brutál jól kertészkedik is) a pasi meg barkácsol, mindent. Nem járnak semmi falu rendezvényre, így nagyon-nagyon ritkán látjuk őket, de egyszer lenyomtunk egymás mellett egy karácsonyi vásárt, négy éve, azóta hívnak, úgyhogy most jött el az idő, pont. Ez volt a reggeli kávé, utána dolgoztam, aztán délutáni tea meg egy másik nőnél volt, ő szomszédnak hívom őt is, mert az ablakból látszik a háza, együtt takarítjuk a templomot és beszéljük meg mindig a világ dolgait, na kertészkedésben ő sem kispályás, cserélgetünk növényeket és mindig egy csomó képeslapot vesz tőlem. Most kicsit maga alatt, mert ötven lesz és nehezen veszi be a szervezete, alig akartam hazajönni, csak a haggis meg még mindig nem volt a sütőben, jájj, mert ma Robert Burns-re emlékeznek a skótok. A napot tetőzte egy viber beszélgetés az Erzsinénivel, hab a tortán, cseresznye a torta habján. Az egyenlet annyira egyszerű. Csak gyakrabban kellene gyakorolnom. Fogom is.

nem

IMG_4039.JPGa legjobb napok ezek. Gondolom a hormonok. Meg a két napig szakadó eső, abből az első nap még le sem telt. Rendezgetem a képeket, a mindenféle meghajtókon. Meg a házat. Annyi minden távozott karácsony óta, hjajj, nagyon jó érzés. Most van az az időszak, hogy nem esik nehezemre megszabadulni semmitől, olyan dolgoktól sem, amiktől eddig nem tudtam, ki kell használni, nem kell kacat a házba. A virág jöhet. A szomszéd néni letett az ajtóba egy csokor tulipánt, mert voltam olyan kedves, hogy ránéztem a kutyájukra és játszottam vele egy picit, amíg ők nem voltak fél napot. Milyen kedves. Ja, el ne felejtsem elmesélni, hogy a Henry kirándulni volt, mert látogatók jöttek pár napra, ők pedig a Cotswolds-ba szerettek volna menni, így a Henry is jött. Féltem nagyon, mert nem tud normálisan viselkedni pórázon, meg nagyon-nagyon kiváncsi kutya, bemenne ez minden házba, ha hagynám, de jól sikerült hálisten, úgy kidőlt, hogy két napig csak aludt. Majd ezzel az ürüggyel gyakrabban eljárok a Cotswoldsba, micsoda ötlet. Ráadásul egyszer csak elkezdett havazni, pont álltam a kiskutyával egy városka terén, egészen mesebeli volt.