munkába

mentem, húsz perc volt az út, szinte a második felét végigbőgtem. Csuda kedves ügyfél, nagyon szuper fotózás, minden tökéletes volt. Ahogy kijöttem, beültem a kocsiba, kaptam észbe, hogy baaaasszmeg, én egy óráig jól éreztem magam, szégyelltem el magam, megszűnt a világ, de hoppá, az nem szűnt meg, az itt van. Minden éjjel úgy alszom el, hogy talán reggelre, talán megoldódik minden gond, jön egy telefon, hogy meghalt az anyám. És akkor olyan hatalmas súly esik majd le, olyan sok szeretettel teli ember válláról, akik tele vannak minden jóval, de az anyám zsarnoksága és önzősége és rohadtszemétsége alatt nem bírnak lassan már lélegezni sem.

Reklámok

a szilvát

az ember szedegeti az egyszem gyümölcsfánkról. Esik ma. Azt kérdi, csinálnék-e morzsát a szilvából. Nem is tudom, hogy mikor kezdtem el idén az agyagozást, de a tervem 4 tálka legyártása (megalkotása, bocsánat) volt, hogy majd ősszel abból morzsázunk. Aztán végül túl sok mást nem is volt időm csinálni, bár a múlt héten hoztam haza egy vázát és egy tálat is, a héten megyek mázolni (ami az, hogy belelógatom a fat white*-ba, ami a kedvenc mázam, kész), de már nem is emlékszem, hogy miket, gondolom egy másik váza, jó dolog ez az agyagozás, de irtó időigényes, és még annál is jobban értékelem az agyagos tárgyakat, mint régebben, pedig akkor is.

* erről meg az jut eszembe, hogy van ez az újféle kávé, mert a látte már nem menő, most már flat white-ot kell kérni, inni, áh, na mindegy, de amikor kérem a fat white-ot, a flat helyett, hihi. Na be is fejezem itt, hosszú volt a tegnapi tizenkétórázás, de ma legalább esik vagyis legalább ma esik, s nem tegnap. Morzsaidő van.

a kontraszt

azt mondom akkor most. Londonba kellett mennem egy templom kertjét lefotózni, a kerttervezőnek. London igazából nincs ám messze, mondjuk azt, hogy a királynő lakhelye, azt tudja mindenki, na az 72km. Az igazán semmi. Csak hát baromi macera, mert mehetek vonattal, de minden vonatállomásra eljutni tőlünk fél óra. Mehetek busszal, ahova kimenni meg kell kérnem valakit, mert kocsit ott hagyni nem mindig van hely. Na az egy dolog bemenni a busszal vagy vonattal a fővárosba, de utána még három metrón kell menni, ide meg oda meg amoda vagy pl. buszon, mert jövő héten olyan fotózásom lesz, ahol nincs közelben metróállomás. Úgyhogy mondom akkor én elmegyek kocsival, fél ötkor indulok, nincs akkor forgalom. Van Londonnak a felénk eső részén egy állatnagy bevásárlóközpont, soha életemben nem jártam ott, de tudom, hogy létezik, meg azt is, hogy van frankó parkolója. Úgyhogy én 5h23-kor begurultam a parkolóba, hogy 6-kor már találkozni tudjak a kertterveztővel, egy metrónál, ahova még két metrót kellett mennem, de csak két megálló mindegyikkel. Igen ám, de a parkolóház állatnagy, hat kijárata van, fene se tudja, hogy melyik hova visz, de ahol én álltam meg, mellette volt is rögtön lift, mehettem volna fel valahova, de lifttel? Ééééén? Fél hatkor, ahol sehol egy lélek? Hogy aztán bentragadjak a liftben? Olyan idegesség jött rám, hogy egy hároméves is körberöhögött volna. Elindultam egy másik kijárat felé, közben a telómon néztem, hogy melyik irányba lesz közelebb a metró, melyik kijáraton menjek fel. A másik kijárat is liftes volt meg ilyen automatikus ajtós, én nem, nem bízom az ilyenekben, kész, pont. Szerencsére – tök véletlenül – csak mínusz egyen voltam, tehát nem volt messze a föld színe. Egyszer csak, hoppá, találtam egy ajtót, ahol nem volt lift, hanem mozgólépcső! Na, felérek vele a csillivilli bevásárlóközpontba, ahol persze egy lélek sincs, csak egy takarítószemélyzet és egy biztonsági őr. Szaladok is hozzá, hogy hol a metró, mondja, hogy menjek ki és egyenest. Két percre volt. Ó kiérni az ajtón, a frisslevegőre, aztán az üres metró, aztán felszedett a kerttervező kocsival, hozott kávét, aztán megérkeztünk a templom kertjébe, finom reggeli fény, finom reggeli csend. Helyre is állt a világ békéje.

a gyümölcsös

esete. A mamánál ugye ott van az a jó nagy kert, tele a nagy semmivel. Mióta otthon van (hála a jóféle gyógyszerezésnek, elég jól bírja anyám kioktatókiképzését), tisztogatja a kertet, apránként, főleg az első részeket, ahol a virágok vannak, a házeleje, a cseresznyefák körül, meg a szőlőnél, de hátul, van egy telek méretnyi terület, ami régen a zöldség volt, na ott most már nincs semmi. Tyúkok sincsenek, pedig szeretne párat tartani, de anyám nem engedi. Jót tenne mamának, imádja a tyúkokat, nem százról beszélünk, mint régen, hanem csak párról, de anyámat mikor érdekelte, hogy mi  jó a mamának. Szóval ott van az a hátsó nagy terület, üresen, gazosan, sehogyan. Gondoltam, hogy nagy álmomat meg tudnám ott valósítani, egy gyümölcsöst. Még nem ment el teljesen az eszem, tudom, hogy kétezer kilóméternyi messzire élek onnét, de szinte ez az egyik legkisebb gond. Van a faluban egy ember, aki szuperjól metsz fákat, őt meg tudnám kérni erre, az évközikre meg mindig úgy időzítenék (permeteszés, szedés, őszi eltakarítás) hogy ott legyek. Ez még mindig a legkisebb gond. A legnagyobb megint az anyám. Ő minden fát ki akar vágatni a kertben, nemrég egy diót vágatott ki. Diót, amit az ember az unokáinak ültet, de minek az, csak hull a levele, nem köll. Én azt is kinézem belőle, hogy megrongálja valami módon a fákat, csak hogy elmondhassa, hogy neki volt igaza, én ehhez sem értek. Egyébként is mi a szarnak ide gyümölcs, lehet venni banánt egész évben, a hátsó telket meg el kell adni, mi a szarnak az is. Egyik oldalról azt szeretném, hogy ez a gyümölcsös dolog egy jó élmény legyen nekem, de így, hát nem szépek a kilátások. A másik oldalról, nagyon jó lenne a mamának, mert nagyon szereti a gyümőcsöt, meg ha aztán lennének tikok, dobálná be nekik a rohadtkörtét, nem csúfoskodna üresen-gazosan az a hátsó rész. “A” napokon olyan szépen elképzelem, hogy ez működhet és anyám nem tesz keresztbe, de “B” napokon néznék inkább egy eladó kertet-telket a Balatonnál vagy az Őrségben és inkább új lappal kezdeném ezt az egészet. Jajj nem tudom, á vagy bé, napi dilemmám. De ahogy leírtam a bét, elkezdett esni szép csendesen az eső, lehet, hogy ez égi jel?

kilenc

éve volt tegnap, naprapontosan, hogy eljöttünk Angliába. kitakarítottam a sufnit, bejártam a fél megyét földért, mert az a kertészet, ahova mentem, éppen egy fa dőlt az oda vezető kis útra,  mehettem egy másikba, de meglett és végre minden gyűszűvirág kis cserepekben, bár nem kell ám ezekből annyit kihozni, mert elszórja ez a magját, csak én szeretem kontrollálni őket, meg ezt most egy barátnőmnek csináltam, aki adott rengeteg magot, mert ő szereti megvenni a magot, de az ültetésig soha nem jut el, volt legalább negyven zacskó itt, amit nézegettünk, mondtam neki, hogy csak a gyűszűvirágot, légyszi, de akkor már nevelem neked őket, az új kertedbe, ahova beköltöznek a héten, de nem gondolom, hogy figyelj majd rájuk, amíg el nem jön az ősz, hogy földbe kerüljenek, úgyhogy majd csak akkor viszem át, de el is ültetem neki, tüdőrákja volt pár éve, nem nagyon bír semmilyen fizikai munkát, de igen jól ment férjhez, bankárból lassan tuti kertész lesz a férje, és nagyon jó barátnők lettünk, ide akarok kilyukadni, hogy ez az angliás dolog, az egyik legnehezebb része a távolság az otthoni barátoktól, itt pedig biztosra mentem, hogy nem lesznek barátaim, mert nekem nem köll senki innét, megvannak nekem az enyémek. Aztán csak nem így lett, mert három éve megismertem a legjobbat, aztán jött ő itt fent, de én már a C-t is barátnőnek hívom ám, pedig pasi, nem is folytatom, őket akarom ide megörökíteni, a szomszéd néniről már úgyis meséltem. Szóval a sufnit takarítottam, meg virágoztam, de hatalmas volt ám a szél, viszont számítógépmentes napokat csinálok a hétvégékből, képeslapokat gyártottam, este lenyomtam két részt az új dán izgalmasból, majd Tompa Andreával mentem aludni, az ember már átszólt, hogy akkor inkább az én lámpámat kapcsoljam fel, pedig én mindig jóóóval előbb bealszok a könyveken, és az ő lámpája mindig elég, de ez már neki is sok volt, de ez, ezt itt én nem is tudom letenni.

a lenti

galette receptje pedig innét: Smuczer Hanna. Aki még ne ismerné. Csuda egy sütős lány. Nade. Mondom kéne valamit sütni, végre nincs hőség, végre itthon vagyok, nyugi van, jövő héten sem kell utazni, süssek már valamit, ahogy a mama szokta, minden szombaton. Meg aztán jön az ősz, a gyümölcseivel, bár itt még mindig eper van meg ribizli. A sárgabarack, na az itt egyenesen luxusgyümölcs, a cseresznyével együtt. Így aztán ha kapok otthonról házi sárgabaracklekvárt, az egyenlő a kinccsel. Így volt ez, ság-hegyi barack, a spanyol barackok alá. Így van ez itt, gyümölcsök terén. Süssetek galettet, finom magyar gyümölcssel.

Londonba

kell mennem egy tetőkertet fotózni. Totál belváros. Cipelem a 10 kilós táskát, az állványt, be busszal, majd a tömegközlekedésen, át a városon, olyan macera Londonban dolgozni, de hát csuda kis modern kert, előre szóltak, hogy cipővel nem mehetek be (mondjuk ez alap, nem?). Na de min parázok a legjobban, min? Már izzad a kezem, ha rá gondolok, hogy atyaég, ha tetőkert, belvárosban, akkor az nem kétemelet, oda fel kell lifttel jutni majd, atyaúristen, én ott fogok meghalni, mert a lift el fog romlani, mert az ilyen csuda házakban is el tud romolni a lift, vagy ha nem is szokott, majd akkor fog, ha én ott leszek a liftben, egyedül, az tuti. Csak hét emelet végül is, kinyomoztam, azt lenyomom lábbal. De egyszer csak jött a felmentő email, hogy a tulajdember majd lejön értem és felvisz. (Ja nem, nem szóltam neki előre, hogy para van, az azért ciki lenne ám) Hállelujja, most már biztosan túl fogom élni.

végre,

hogy felhős, hogy esik, minden együtt. Ilyenkor tudok leghatékonyabban dolgozni. Három kertet kell leadnom ma, mindegyik neve B-vel kezdődik, vicces, de az is ám, hogy a B. nevű volt barátommal álmondtam, de olyan élénk volt az egész, hogy csuda. Na, tea.

fodrász

után első dolog? hajat mosni. a legjobb érzés. már azt hittem, hogy sírok, amikor mondta a csaj, hogy kész. na gondoltam velem nem cseszel ki, én majd jól megmosom és akkor szuper lesz. és az is lett, előjöttek a fürtök is, nem kell nekem lapos fejet csinálni, kértem én beszárítást? egyébként érdekes a dolog. évek óta pontosan ugyanazt kérem minden fodrásztól. még nem volt olyan, hogy kétszer ugyanolyan fejjel jöttem volna ki. na vissza dolgozni, miután ezt a fontosságot közöltem, ja meg azt, hogy ahogy kitettem a lábam a házból, a svéd nő pont ment el a ház előtt, szombaton én voltam a boltieladója, mert unokázott, és ahogy kilépek, meglátom “vänta, jag har dina nycklar”, kiáltom az utcára ki, pedig én nem is tudtam, hogy megszólalni is tudok svédül. na ilyesmi ez a hétfő, de dolgozni is kell ám.

be kell

jelentkeznem, hogy ma itt megdől a melegrekord. De majd be kell jelentkeznem a Brontë testvérek múzeumáról, a dombokról-völgyekről, meg mindenféléről. A legmelegebb napon már itthon, bár lássatok csodát, nem bánom a hőséget. Nagy az arcom, mert tudom, hogy holnap jön az eső.

a floret

találkámról nem is meséltem, pont látom, hogy free dahlia guide jelent meg a honlapján, éppen amikor csodálom a dáliákat a kertben, jutott eszembe. A Floretről azt kell tudni, hogy virágfarmja van, de nem is akármilyen ám. Kezdte piciben, ma meg már, hú. A gyors átláthatóság kedvéért mutatom az instagramját, itt. A könyve is nagyon jó.
Szóval élete első külföldi nyaralása, hova máshova, mint kertmennyországba, Angliába. A helyi virágfarmos istennő, aki itt lakik közel és sokat járok hozzá, ő mesélte nagy izgalommal, hogy jön hozzá a Floret, így hallottam én az útjáról. Izgultak is, sütöttek, főztek, mindenki csak róla beszélt, az egész országban. Találkozott mindenkivel, aki számít, virágos körökben.

Egy keddi napon, éppen a soho farmhouse-ban dolgoztam megint, amikor hazafelé gondoltam, hogy megállok Rousham-ban, pedig éppen elkezdett esni, de oda aztán eső vagy nem, oda bármennyiszer el bírok menni. Járkálok az üres kertben, esik az eső ezerrel. Egyszer csak amerikai akcentust hallok. Eleve sok van errefelé, nem túl feltűnő, de mondom, haha, de vicces lenne, ha éppen a Floret. Hát vicces is volt. Engem ő nem ismer, de a nő, akivel volt, ő ismer, vagyis dehogy, személyesen még nem is találkoztunk mi sem, de a szomszéd faluban lakik és elküldte nekem (egészen meg is hatódtam) tavasszal az első könyvét, amit imádok egyébként. Szóval ők hárman (a két nő és a floret férje) ültek egy haaatalmas fenyő alatt és délutáni teáztak az esőben. Az itteni nő megismert, majd bemutatott a Floretnek és beszélgettünk és egyéb. Hát nem egészen icipici ez a világ?