elment

a bérlőnk. hát én olyan szomorú lettem tőle. nem találkoztam vele soha. nem tartottam egy különlegesen kedvesbarátságos lánynak. de nagyon szerettem, mert korrekt volt mindenben, szuperjól tudtunk kommunikálni. úgyhogy sajnálom, hogy elment. nemzetközi jogásznak tanul, de azt mondja nem jött be neki magyarország, így lépnek a párjával. nade, a követője, te jó ég, már most kiidegel. először, hogy köttessek be tévét. oké, lesz tévé bevezettetve neki, ha ettől boldog, úgyis ő fizeti majd. ma meg azzal áll elő, hogy vegyünk neki egy mikrót a lakásba. hát azt hittem lemegyek hídba. még nem írta, hogy vegyünk neki havi wc papír készletet és új téli ruhatárat. vááá. persze nem kap mikrót. na ő bezzeg dobálja a smile-kat az emailekben, amitől meg még inkább a falra megyek. végre hétvége. meséljek már arról, hogy hétfőn Sarah Raven-nél voltam.

Reklámok

visszaköltöztem

a régi irodaszobába. Múlt júliusban úgy húztam ki a belemet onnét, hogy csak. Az a könyvtár, nyomtatós, de teregetős szoba is. Próbálom mindig rendben tartani, de ha valami csak úgy van, akkor az oda kerül be, ott elfér. A nappaliban van egy szuper nagy asztalunk, azon szoktam fotósan dolgozni. Már rég terveztem, hogy felcuccolok az irodaszobába, és a foci vébé meg is adta a végső lökést. Az ember nem egy foci bolond, hanem rögbi, de az ilyen nagy meccseket szívesen nézi (meg én is, ha úgy alakul). Úgyhogy felmentem és szuperjól megy ott a munka. Most éppen egy oktatási anyagot állítok össze, virágkötőknek tanítok fotózást, tisztára élvezem összerakni, fotókkal illusztrált anyag lesz, izgi. Úgy volt, hogy elmegyünk egy napot tengerre, de egyelőre nem tudok kikapcsolni, talán jövő vasárnap, a falutakarítás (ami főleg festés) után úgyis hullák leszünk. Holnap Sarah Raven-hez megyek, press day-re, de fényképezőt nem vihetek, mert van saját fotósa, akivel olyan a szerződés, hogy oda más fotós be nem teheti a lábát vagy valami ilyesmi. Sebaj, a House&Garden-el megyek, de jó lesz ez még kapcsolatozni. Legalább veszek még gyűszűvirág magot, mert két zacskóval már elszórtam, de mire elég az?

apák napja

van itt holnap. Már egy ideje téma, de én olyan könnyedén átsiklok felette, engem nem érint, nincs gyerekünk, gondolom magamban. Aztán ma jöttem rá, hogy hát ‘isze apám nekem is van. És milyen furcsa, hogy van, de nincs. Amikor az ember hároméves, akkor még mit ért, meg mit tehet róla. De amikor harminc lesz, akkor tehetne érte, felnőtt fejjel, de akkor meg már elmúlt egy jó csomó év és nincs közös múlt, onnét így nem látni a közös jövőt sem. Amúgy sem vagyok ott, amúgy is messze vagyok, könnyű. Az. Úgyhogy van én nekem apám is, anyám is. Van is, nincs is.

Csütörtökön egy ötvenedik szülinap fotózásra mentem. A pasi kért fel, iszonyatosan kedves, amennyit én láttam persze belőle, meg beszéltünk, de tényleg nem a felvett kedvessége volt, hanem kedves nagyon és mindig a nevemen szólított. Ügyvéd. Londonban. A felesége magával hozott a házasságba három huszonéves pcsát. Két sminkes jött le Londonból, hogy őket kisminkelje. Ilyesmi. Megszólalt a telefon, míg a családi képeket csináltuk a buli előtt, az egyik, hogy ez biztos a daddy lesz, gyorsan vegyük fel. A pasi pedig várt türelmesen, kedvesen, mosolyogva. Aztán jött a buli. A daddy ott is ott volt. A születésnapos (mostohaapa) pasinak semmi kérése nem volt, csak hogy örökítsem meg a bulit. Aztán ott, egyetlen egyet mégis kért tőlem. Hogy csináljak a lányokról és az apjukról egy közös képet. Se a lányok, se az apjuk még csak rá se sz-rtak, hogy ott vagyok, a daddy egyszer se nézett rám, sőt, inkább volt bunkó. A mostohaapa pasi meg azt hitte jót tesz. Tényleg. A lányok le se szrták, még a családi képeknél is láttam, ahogy a képeket vágták rá. De amikor a buli, amiért az ügyvédpasi kicsengetett tízezer font körül (nem a fotósnak, haha), szóval amikor a buli elkezdődött, akkor úgy viselkedtek, mintha róluk szólna, a pasi, hogy ő ötven, az meg kit érdekel. Oké, hogy nem tudok semmit a háttérből, belecsöppentem az életük egy apró pillanatába, majd boldogan a kocsiba vágtam magam és vezettem haza szépséges dimbek dombok között.

Mostohaapám nekem is volt. Mondjuk vele nem igazán volt bajom, isten nyugosztalja, meg aztán főleg, halottakról jót vagy semmit. Ez a történet mindig eszembe jut vele kapcsolatban. Gimis koromban dolgoztam minden nyáron a falu postáján, újság és nyugdíjkihordó voltam, mert jogosítványra kellett. (Anyám Ausztriában vette még a wcpapírt is akkor, csak úgy mondom) Bejártam Sopronba vezetni, hullán jövök haza egyik nap, leszállok a buszról, a mostohaapám a buszmegálló melletti benzinkúton dolgozott. Baromi fáradt és szomjas voltam, megkértem, hogy vegyen nekem egy fantát. A válasz az volt, hogy vedd meg te, van neked pénzed. Távoztam, majd hallottam, ahogy bejött két kamionos és meghívta őket egy-egy sörre. Na hát ilyenek jutnak eszembe, apák napja előtt egy nappal.

esküvő

_85A3526volt a hétvégén. Nem a miénk. Csuda vicces látvány lenne, ha az ember így felkapna engem, hihi. Bár majdnem napi téma, én igyekszem kikerülni. Na mindegy. Meleg volt, iszonyatosan meleg volt. Na ha egyszer férjhez megyek, akkor valami hasonló jöhet bulinak, vadvirágos rét, hatalmaaas, benne kis út, ami a szertartáshoz vezetett, aztán egy naaagy nyitott sátor, rengeteg gyerekprogram, jött szappanbuborékfújó ember, minden gyerek helyén az asztalon volt egy gyerekital, egy doboz ceruza, meg egy doboz mindenféle kreatív játékkal. De hú de meleg volt. Az a fülledtes meleg. A nagyházban, ahol a csaj meg készülődött, égett a tűz a kandallóban. Jájj. Namindegy. Nagy élmény volt ez nekem is, most jövök rá, egyébként, eléggé élveztem.

rebarbarás

pite reggelire. A tegnapi szuper kis kerti barátos vacsora maradványa. Itt a nyár. Esőnek se híre, se hamva. Öntözök. Még pizsamában elindítottam, menjen, mielőtt a nap betűzi a kertet. Ká, e, er, té, na nem így. Ma itthon munka van, rengeteg. A kutya készen van, nehezen viseli a meleget, meg a látogatókat, nem rosszul, csak utánuk mindig kipilled. Tegnap nagyon antiszociális módon, míg mi kint a kertben ettünk-ittunk-vigadtunk, fogta magát és bejött a házba, az ágyába. A vendégkutyát meg se kérdezte, hogy esetleg ő is szeretne-e egy puha ágyikót a fű helyett. Rózsák mindenfelé, gyönyörűek, illatoznak. Tombol az angol nyár.

reggeli séta

A kedvenc sétám a Henry-vel így néz ki. Elindulunk .. Ez a ház itt lent majdnem szemben van velünk és nagyon kedves népek. Egy magyar pár dolgozik náluk.

walk_01

A tehenek a farmhoz tartoznak. Mikor elindultunk még itt voltak, de mire visszajöttünk, már másik legelőre terelték őket.

walk_02

Megyünk kényelmesen a földek mellett, aztán jön egy árnyas út, lovak is használják, így nem nagyon szeretem, ha előre szalad ez az apró kutya, de ezt ő is tudja, úgyhogy ilyenkor szedi a lábait roppant gyorsan, hogy ne is tudjam a tempót tartani.. Rafkós.

walk_03

walk_04

Ez egy szuper kis út, ilyen, jön a kedvenc részem, a tölgyfákkal. Megy a szimatolás, a jelölés, meg állandóan figyelj, hogy honnét jön esetleg egy kutya, akivel szaladgálhatna egyet..

walk_05

Aztán amikor leérünk a domb aljába, ő menne egyenest, akkor átérnénk az egyik szomszéd faluba, ahova agyagozni is járok, de arra ritkán megyünk tovább, hanem lefordulunk egy másik szomszéd falu felé.

walk_06

Ott néha meglép, pedig nagy betűkkel ki van írva, hogy private land, nem tudom, miért nem olvassa el ..

walk_07

És jön egy nagy búzás, de rendes a farmer, mert csinál benne kis utat minden évben, itt aztán van mit jelölni, mert elég sok kutya megfordul errefelé.

walk_08

Ez meg itt a másik szomszédfalu. Amikor még a búza sehol nincs, akkor ellát a kutya a lovakhoz (amik most nincsenek is kint úgy látom) és odaszalad hozzájuk és ott kolbászol a kerítésük mellett. Ahova jár egy héten egyszer bandázni, ott vannak lovak is, így eléggé lóbarát.

walk_09

A birkákkal is elég jóban van. Odavakkant egyet, aztán megy is tovább.

walk_10

Ez a ház ott hátul ez a pont, az a harmadik szomszéd falu nagyháza. És ott is egy magyar pár dolgozik. Nagyon kedvesek ők is, komolyan. Úgyhogy már csak egy lottóötös és akkor én azt hiszem maradnék is itt egy kicsit tovább..

szombat esti

szép fények. Szeretem, amikor a tehenek a szembelegelőn vannak, nem a másikakon. Kimentem, a svédlány meglátott a konyhaablakából, kijött gyorsan, hogy adjon egy francia kekszet, amit azért hozott nekem Párizsból, mert kétszer megöntöztem nála. Megpakolt növényekkel is. Ahhoz képest, hogy főleg hétvégi kertész, nagyon tipptopp nála minden és rengeteg mindent ültet magról. Jó kis falu ez. Az egyik este szakadt, kiöntött a kispatak, a fél falu kiment bámészkodni, beleértve az embert is, sötétben, közvilágítás nélkül, fekete esőkabátban. És háborogtak, hogy a kocsik felfröcskölték rájuk a vizet. Vicces nép ám ez a brit is.

lefordultam

AA2F720E-485B-4134-9641-34C3A9BF541B.JPGa főútról a kisútra. Egy sávos. Először azt hittem, hogy rossz útra kanyarodtam, majdnem földútnak láttam, de aztán csak mentem, rádiót lekapcsoltam azonnal, a kocsit megállítottam, kiszálltam, váá, hova jöttem. Kép, kép. Kocsiba be, ötven méter, kép, kép. És így tovább. Itt ott egy ház. Könnyen megtaláltam az övükét. Sehol egy lélek, de ilyen egysávos úton én mondom nem tartom fel a traktorforgalmat, kiszálltam, kinyitottam a kaput, betolattam és kész. Egy kutya jött csak köszönteni, vigyáztam, hogy ne tolassak rá, aztán becsuktam a kaput és elindultam befelé, a ház hátamögé. Éppen reggeliztek, de addig nézzek körbe, aztán kávézunk és utána csinálhatok képet Dan-ről. Nézzek körbe. Anglia egyik legnevesebb kerttervezőjének magánkertjében. Nézzek körbe. Dan Pearson-nál. Nézzek körbe. Körbenéztem. Csodáltam. Imádtam. Imádom. A kertjét, a kerttervező-szemét, meg hát magát a pasit. A pasija is ott volt vagy talán már a férje, nem is fontos, ő is egy annyira jó ember, á, eszement az egész. A kutyával labdáztam. Kerestem gazokat. Nem találtam. Elkészültek a képek, aztán eljöttem. Ajánlott egy csuda kertészetet a közelben, oda beugrottam. És az autópályán azt gondoltam, hogy meg kellene állni bőgni. Kiengedni. Feldolgozni. Most nézem a képeket és fel sem fogom.

Megjött a vihar. Leszámítva, hogy a kutya szegény nem bírja, nagyon szenved, nekem most jól esik, nagyon.

huh.

most már látom az alagút végét, kicsit lemaradásban, totális elúszásban. Na, de ahogy gondolni szoktam, ebből is tanulok. Főleg abból, amikor még egy köszönöm sem jön vissza néha. Aztán olyan is van, hogy az ügyfél lehordott, hogy micsoda képek ezek, hogy ő ebbe rengeteg pénzt fektet, az új arculata, és akkor adok neki ilyen képeket. Mondja egy nappal egy nagyon fontos munkám előtt, az ember meg magyarázza, hogy most ezzel ne foglalkozzak, menjek már aludni. Csak lestem. Nem is értettem, mert amíg a képek készültek, látta, külön kérése, hogy úgy fotózzunk, nem volt velük baja. Aztán csak kibökte, hogy rájött, hogy nem jó az íróasztala (nem passzol az új arculathoz), nem tetszik magának, hogy széle-hossza egy, már bocsánat, így van, és hogy úgy fotózzam, legyek szíves, hogy ő ne látszódjon, de mégis.  Ja, meg még azt is hozzávágta a fejemhez, hogy túl sokat dolgozok és ő egész napra kibérelt engem, akkor az előtte napot miért nem pihenéssel töltöm, miért munkával, mert akkor az ő napjára nagyon fáradt leszek. Bocsánat. Na de végül úgy búcsúztunk el, az utolsó fotózás után, hogy megköszönte háromszor, hogy ilyen türelmes voltam vele és elviseltem minden hülyeségét és még át is ölelt. Én meg láttam benne, hogy nem velem van a baja, leginkább saját magával, de azt oldja is meg maga. Rengeteg mindent köszönhetek az előző munkámnak, brutál sokat tanultam, hogy hogyan kezeljünk nehézkes embereket. Talán őket könnyebb is, mint az állóvizeket. Na jobbra el, fel kell vennem egy rendelést anglia egyik legnagyobb kerttervezőjének, hozzá megyek ugyanis holnap, de ha már megyek, akkor itt helyben van egy igenszuper kertészet, onnét ha el tudnék vinni neki ezt meg azt. Hát el hát.

a Chelsea

b_85A0608Flower Show-n jártam. Lassan egy éve, hogy Somersetben egy gyönyörű kertet fotóztam, ami mellesleg egy RHS (Royal Horticultural Society) nagyvalaki kertje, ő maga tájépítész. A House&Garden megbízásából mentem. Ott is aludtam, a nagyházban, szép emlékek. Nem szerette azokat a képeimet a nő, amiken csak egy-egy növény, virág volt, neki a nagylátkép kellett, mert az egy növény, egy virág, az nem mond semmit, az bárhol lehet. Igaz is. Jövök a Chelsea nagy pavilonjában, ahol rámszóltak, hogy ne járjáljak arra, mert éppen zsűrízés van. Ahogy ezt kimondta a biztonsági őr, máris jött felém ez a bizonyos nő, hogy évaaaa, puszi ide, oda, bemutatott a zsűri tagjainak, elmondta, hogy micsoda csodálatos képeket csináltam a kertjéről tavaly és így és úgy, mire a zsűrifőnök azt mondja, na jó, csinálhatsz L-ről egy képet, ahogy zsűriz, ha szeretnél. Oké, odébbállok, hogy honnét lesz a kép, jön a biztonsági őr, hogy de nem megmondta az előbb, hogy nem fotózhatok? De hát mondom a zsűribácsi megengedte. Erre odament hozzá, megkérdezte, a zsűribácsi meg fogta a fejét, hogy nem hiszi el, hogy tényleg megengedte, hogy csináljak egy képet, majd mosolygott mindenki, vicces volt na.

Ma pedig küldi a House&Garden a cikket, hogy milyenre rakták össze, küldjem hozzá a nagyfelbontású képeket. Még nem tudom, hogy szeptember vagy októberi számban lesz-e, majd megmutatom.

sikerült,

átvészeltem három megállás nélküli napot. Az ember a hős, vacsorával várt minden este, aztán kelt velem négykor minden reggel. Teljesen le is barnultam, de csak a fejem, a két karom és a nyakam, ha rövidnadrágra váltok, az elég vicces. Most pedig elő a képekkel, de legalább már itthon. Itt most jön majd hosszú hétvége, kinéztem egy kiállítást, de először, letakarítottam szépen az asztalomat és egy csodás esküvővel kezdem a napot. Jajj, el ne felejtsem mondani, hogy igen láttam Monty Don-t és kezet fogtam Dan Pearsonnal, beszélgettünk, megköszönte az olasz képeket, a férje még puszit is adott, teljesen szerelembe estem. Majd mesélek erről, arról még.

már éppen

jöttünk volna el a tegnapi fotózásról, amikor a vörösbegynek kitett tortamaradékot ellopta a páva. Mint a mesében, tényleg, bár igaz, hogy napok óta nem alszom rendesen, a táplálkozásomról ne is beszéljünk, a reggeli “teázó az erdő szélén” fotózáson persze süti volt reggelire, sok sok autóban ülés, de a rádióban szuperjók a műsorok, kivéve, amikor az esüvő a téma, fel tud bosszantani. Kisöprik a hajléktalanokat Windsorból, el a hálózsákokkal, majd jönnek a tátogatók, nekik szabad az utcán hálózsákban ott éjszakázni. Vá. Úgyhogy ma se tévé, se rádió, max porszívó, de legfőképpen gazolás és zennnn.